A héten Pumped Gabo egy olyan képet jelentetett meg az Instagramon, amin tangában ül az ölében egy nő, ő pedig az illető fenekét markolja az egyik kezével, míg a másikkal fotót készít az egészről egy tükörből. A kép felirata arra utal, hogy így lazul ő a karanténban, ám a 24 éves realityszereplő a kommentekben és a Blikkben is egyértelműsítette, hogy a fotón háttal látható személy nem az exe, azaz nem Sebestyén Ági. Hogy akkor kicsoda, azt Pumped Gabo nem fedte fel, mindössze annyit nyilatkozott, hogy

Nem úgy mondanám, hogy a barátnőm, hanem inkább úgy, egy kedves hölgyismerősöm, barátom. A kép magáért beszél, nem unatkozunk.

További hírek:

  • Gallusz Nikolett, Az álarcos énekes 45 éves győztese a következőt mondta a Blikknek megjelenésével kapcsolatban: „több arckezelésen is jártam már. Hiszek a krémekben, de ha eljön az idő, és nem leszek elégedett magammal, akkor nem leszek ellene a plasztikai beavatkozásoknak sem, de csak mértékkel.”
  • A Bors írja, hogy Csűrös Karolát, azaz a Szomszédok Etusát trombózissal, életveszélyes állapotban szállították korábban kórházba. Még mindig bent fekszik, de már jobban van, hamarosan hazamehet.
  • Barta Sylvia időjárásjelentőnek most már a családja is megfertőződött a koronavírussal, írja szintén a Bors. Barta már jobban van, a családtagjainál tünetmentes volt a betegség.
  • Fodor Zsóka a Blikknek beszélt arról, hogyan hat rá, hogy már 14 éve egyedül él. „Esténként néha felriadok, és rám tör a félelem. Az éveim száma miatt. Ha otthon valami baj ér, az lakásbaleset lesz. De ha meghalok, vajon ki nyitja rám az ajtót? Hiszen 14 éve, amióta az édesanyám elment, egyedül élek. Nem titkolom, félek az elmúlástól.” A Barátok köztben Magdi anyust alakító színésznő hozzáteszi többek között azt is, hogy néha temetőkbe szokott menni, hogy barátkozzon a halál gondolatával.
  • Bella Levente és zenekara, az Audioshake egy dalt írt Győrfi Pálról. „Aktuálisabb ez már biztosan nem lesz. Nem trollkodás ez, hanem tiszteletünk kifejezése, és óvó intelmeinek további nyomatékot adni. Ő tud róla, és engedélyezte a dal publicitását” – írja szerkesztőségünknek Bella Levente a dalról. Alább lehet megnézni-meghallgatni.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hírek: Pumped Gabo fenékremarkolós képet posztolt egy kedves hölgyismerőséről

Pumped Gabo sokat szexel a karanténban, Gallusz Nikolett egyszer plasztikáztatni fog, Fodor Zsóka fél a haláltól, Győrfi Pálról új dalt írtak.

14 · Apr 17, 2020 10:12am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments