Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy becsődölt Vajna Tímea fánkozója, a Mr. Funk. Az üzletet már egy ideje az örökösnő sógora, Visváder Tamás vezette, aki a Life.hu-nak mondta el, hogy a Mr. Funk utolsó időszakában csak napi 30-40 ezer forintos bevételt produkált, évente pedig 1-2 millió forint profitot termeltek.
Sokszor megkaptuk, hogy milyen drágán áruljuk a fánkot, ennek oka a költségek kitermelése volt. 30-40 ember dolgozott nálunk, így 17 millió forint volt a havi kiadás, amit az elmúlt másfél évem alatt ki tudtunk gazdálkodni, sőt, profitorientált irányba sikerült elvinni a céget
Április elején még ki tudták fizetni dolgozóik bérét, ám miután az utalások megtörténtek, a fánkozó bankszámláján nem maradt több pénz. A hely bérleti szerződése (az üzlethely bérlése kiadásaik jelentős hányadát tette ki) április 30-ig szól, ha további egy évre aláírták volna a szerződést, rengeteg pénzre lett volna még szükség, hogy megmentsék a fánkozót.
Andy Vajna számtalanszor húzta ki a céget a válságból a korábbi vezetőség alatt. Gazdaságilag és a jövőt tekintve is úgy voltuk az üzlettel, hogy mivel nem tudjuk, meddig fog tartani a járvány és bizonytalan a turizmus visszarendeződése, eljött az ideje bezárni.
Az interjúból kiderült, hogy Vajna Tímea tengerentúlról is szívén viseli a fánkozó sorsát, ezért annyi pénzt utalt haza, hogy a dolgozók megkaphassák végkielégítésüket is. Arról sem mondtak le, hogy a Mr. Funk még egyszer feltámadhat: a gépeket nem adták el, számítanak rá, ha vége a szorult gazdasági helyzetnek, újra kinyithatnak.