Vajna Tímea még alig jelentette be, hogy együtt van új párjával, szinte máris kitört a koronavírus-krízis. Az örökösnő a tengerentúlon kezdte meg új életét szerelmével, és a jelek szerint nagyon jól érzik magukat. A karanténban azonban esedékessé vált Zoltán hajának megigazítása, a feladat pedig fodrász hiányában kedvesére hárult.
A celebnő követői Instagramon lehetettek tanúi, mennyire nem jól sült el az otthoni frizuraigazítás. Vajna Tímea a félrement próbálkozás után Zsidró Tamás segítségét kérte, aki tudott is némi gyógyírral szolgálni.
Basszus, pedig az első pár percben még jó volt, de szerencsére megnő. Help! S.O.S. Tamás Zsidró!
– írta Vajna Tímea.
Láttam mit ügyködött Timike, és azt kell mondjam, amatőrként nem is olyan rossz! Innen, a világ másik végéről csak a sok zselét tudnám ajánlani, a járvány elvonultával pedig várom Zolit, nagy szeretettel
– üzent vissza a mesterfodrász, aki a Bors megkeresésére elmondta, hogy Zoltán régi jó barátja, és nagyon örül kettejük boldogságának. Szerinte abszolút összeillenek Vajna Tímeával.