Ugyan néhányan még most is szeretik kicikizni Chrissy Teigen tégla alakját, a Halálos Iramban: Tokiói hajsza című filmben éppen erre vágytak a producerek. A modell ugyan csak néhány pillanatra látható, de akkor sem az arca, hanem a teste kerül a középpontba.

A melleim szerepeltek a Halálos Iramban: Tokiói hajsza című filmben. Kétszáz másik emberrel ültem a földön egy LA-i garázsban. Azt mondták, én leszek a lány, aki kiszáll a kocsiból, aztán végül a fejemet levágták, és csak a testem került be a jelenetbe

– írta a Twitteren a modell, és egy képkockát is megosztott a nevezett jelenetből.

Nem kérdés, hogy nem ez a szereplés volt Teigen karrierjének csúcsa, de tekintettel arra, hogy egyesek éppen a tégla alakja miatt gúnyolódnak rajta, vicces egybeesés, hogy egy jelenetbe mégis a teste miatt választották ki.