A jelek szerint elég csúnyán ér véget Mary-Kate Olsen és Olivier Sarkozy ötéves házassága. Az 50 éves francia bankár Olsen háta mögött mondta fel a lakásuk bérleti szerződését, a szakítást pedig az is nehezíti, hogy a járványhelyzet miatt kétszer is elutasították a divattervező válóperének tárgyalását.

Azóta már részletek is nyilvánosságra kerültek a különválás okát illetően. A People magazin információi szerint Sarkozy nem örült felesége jól menő karrierjének, jobban örült volna, ha Olsen esténként hazavárja ahelyett, hogy dolgozott volna. Egy közös ismerősük úgy fogalmazott, hogy a divattervező túl karriercentrikus, Sarkozy pedig túlságosan francia, és azt szerette volna, ha több időt töltenek együtt.

De természetesen nem csak ez vezetett a különváláshoz. A lap informátora szerint a páros az eltérő életstílusa miatt sem jött ki igazán jól mostanában. Amíg Sarkozy imádott bulizni és költekezni, Olsen inkább csendesen és visszafogottan töltötte a mindennapjait, arra koncentrálva, ami inspirálja: a munkája. De a legfőbb ok a gyerekkérdés volt. A kapcsolatuk kezdetén az egykori gyereksztár nem volt különösebben érdekelt gyerekvállalás terén, de az évek során ez megváltozni látszott. Olsen most 33 éves, és kiemelkedően jó anyagi helyzetben van, így nem meglepő, hogy készen érzi magát az anyaságra. Vele szemben azonban a francia bankárnak már van két felnőtt gyermeke, és nem szeretne többet. Egy ilyen ellentét a legboldogabb párok kapcsolatát is gallyra vághatja - bár még így sem egyértelmű, hogy Sarkozy miért rakatta ki a feleségét kvázi egyik napról a másikra a lakásukból.