Azt már tavaly nyáron megtanultuk, hogy Ireland Baldwin előszeretettel posztol magáról sokat mutató fotókat, felborzolva ezzel nem csak az internetezők, de a családtagjai kedélyeit is.

Közel egy évvel ezelőtt a nagybácsija, majd az édesapja, Alec Baldwin is megjegyezte egyik bejegyzése alatt, hogy talán abba kellene hagynia az olyan képek megosztását, amin kvázi semmi sincs rajta. Nem sokkal később a modell édesanyja, Kim Basinger is rápirított kicsit a lányára, de süket fülekre talált.

A 24 éves modell nemrégiben fürdőruhában fotózta magát, a (kimondatlan, de nemrég detektált) darab különlegessége pedig az volt, hogy derék alatt éppen csak annyit takart el a testéből, hogy az Instagram cenzúrája ne lépjen érvénybe. Ezt az édesapa ismét fejcsóválva szemlélhette, ugyanis tömören ennyit fűzött a képhez:

Öltözz fel

Ireland Baldwin egyébként feltehetőleg vagy jókat szórakozik a családtagjai kiakadásán, vagy egyszerűen csak nem vesz róluk tudomást, ugyanis amíg egyes kommentelőknek bőszen válaszolgat, addig a dorgáló szülői hozzászólásokra valahogy sosem akar reagálni.

Mit gondol?