Ma különösen forró napra ébredtünk - ez ellen a legtöbben nem tehetünk semmit, azonban azoknak a szerencsés celebnőknek, akiket többek között az Instagram is támogat anyagilag, megvan a maguk megoldása.

Ugyan meglepően hangozhat, de mai válogatásunk legvisszafogottabb alanya nem más, mint a meztelenkedni olyan nagyon szerető Pamela Anderson. A színésznő tegnap ünnepelte 53. születésnapját, ennek örömére pedig el is hemperedett az ágyán, valaki pedig gyorsan lőtt róla egy kevéssé túlöltözött fotót.

Molnár Nini a vízpartról jelentkezett. A divattervező fürdőruhában pózolt, és a jelek szerint ő a párducminta helyett inkább a zebracsíkokra szavaz.

A legfiatalabb Jenner lányról nem tudni, hogy éppen le vagy- felöltözésben volt akkor, amikor az alább látható kép készült róla, de annyi biztos, hogy  ebben a fázisban még szabadon tudott lélegezni a szűk fűzőben is.

Kourtney Kardashian Costa Ricára látogatott el a minap, ahol medencézett is egyet az ehhez megfelelő öltözetben. Mindeközben gondosan kidolgozott alakját is megmutatta persze, a 41 éves celebritás ugyanis nagyon odafigyel az egészségére.

Elsa Hosk a Victoria's Secret legújabb kampánya miatt húzott dögös fehérneműt. A fotózáson a rózsaszín és fehér kombó mellett virágos elemeket is ötvöztek, amik remekül öltöztették a szőke modellt.

Dua Lipa már merészebb volt, ő egy horgolt mackófejes melltartóban tükörszelfizett, aztán nagyvonalúan úgy határozott, hogy a szettje tovább is részét is megmutatja azoknak, akik lapoznak a posztjában.

Irina Shayk újabb képet osztott meg arról a fotózásról, ahol teljesen átlátszó melltartót viselt. Úgy tűnik, a modell szívéhez tényleg közel áll ez a szerelés.

Mai aranyérmünket nem tudjuk csupán egyetlen személynek adni, Julia Rose ugyanis egy barátnője oldalán dobott le magáról mindent, ami a felsőtestét takarhatta volna. Így tehát az önök kezében van a döntés, hogy a jobboldali, vagy a baloldali hölgy érdemli meg jobban a nap legledérebben öltözött hölgye címet.