A minap több lap is fejtegetni kezdte, hogy talán véget ért Tóth Andi kapcsolata. Az énekesnő és párja, Szabó Ádám már régen nem jelentek meg együtt egy eseményen sem, és a közös képeik zöme is eltűnt az Instagramról.

A pár nem titkolta, hogy időnként viharos volt a viszonyuk, mindezek ellenére viszont közös jövőt terveztek, házassággal és gyerekekkel. Tóth Andi egy interjúban elmondta, hogy korábban szakítottak már egyszer, miután összeköltöztek.

Ez az első igazán komoly kapcsolatom, ahol megélhetem egy szerelem összes fázisát. Az elején jött a rózsaszín köd. Minden tökéletes volt, folyton együtt akartunk lenni. Annyira jól működött, hogy fél év után a páromhoz költöztem, és lakva megismertük egymást. Bár nagyon élveztük a közös életet, nem tagadom, voltak hangos szóváltások meg tányértörések. Egy durvább vitánknak az lett a vége, hogy összepakoltam, és két hétre szétmentünk. Nagyon rossz volt

A Ripost felkereste az énekesnőt a téma kapcsán, ő azonban nem kívánt nyilatkozni, Szabó Ádám pedig nem reagált a megkeresésre.