Újratárgyalták és meghosszabbították Jamie Spears gyámsági jogát 38 éves lánya, Britney Spears felett, írja a Page Six. Az énekesnőt még 2008-ban, idegösszeomlása után helyezték édesapja felügyelete alá, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy apja a sztár pénzügyei mellett még abba is beleszólhat, kivel járjon a lánya. 

A bíróság ítélete szerint Spears még 6 hónapig, vagyis 2021 február elsejéig egészen biztosan gyámság alatt marad, amit az énekesnő menedzsere, Jodi Montgomery lát el Jamie Spears helyett, akinek egészségügyi állapota miatt kellett áthárítania másra a felügyeleti joga gyakorlását. 

giphy.gif_498x378

Mivel sokan megvádolták Jamie Spearst, hogy visszaél a hatalmával és anyagilag megrövidíti lányát, a férfi egy augusztus eleji interjújában védekező pozícióba kényszerült, amikor a The Post újságírójának kérdésére elmondta, minden egyes elköltött centjével el kell számolnia a bíróságon. 

A kaliforniai bíróságnak kell eldöntenie, mi a legjobb a lányomnak. Senki másnak semmi köze hozzá. 

Pedig az énekesnőhöz közeli források szerint Spears-nek már nagyon elege van apja gyámságából, ezért is indítványozta ügyvédje, hogy vessenek véget a jelenlegi állapotnak.

Sőt, nemcsak az énekesnőnek, rajongóinak is kezd elege lenne Jamie Spears felügyeleti jogköréből. A Page Six információi szerint az énekesnő egyik exe, pontosabban exférje (na nem Kevin Federline, hanem a kevésbé ismert Jason Alexander) is ott volt azon a tüntetésen, a Los Angeles-i bíróság épülete előtt, ahol a Britney-rajongók azt követelték, hogy szabadítsák fel az énekesnőt.  Alexandert a helyszínen egy influenszer gyorsan meg is interjúvolta, a férfi pedig elmondta, hogy előző nap beszélt telefonon Spears-szel, aki már nagyon unja apja gyámkodását. Nemcsak Spears apjának van dolga a bírósággal: az énekesnő anyja, Lynne Spears éppen azon ügyködik, hogy neki is rálátása legyen lánya pénzügyeire.