Áprilisban a Velveten is olvashatta, hogy Nádai Anikó szakított párjával. A műsorvezető azóta ismét egyedül neveli kisfiát, legfrissebb Instagramos bejelentkezése szerint Patrik és a munkája tartja benne jelenleg a lelket - szúrta ki a Bors.

Élőzése során egy rajongója azt is megkérdezte tőle, hogy annak idején kinél csináltatta meg a melleit, és mekkora implantátumot ültettek be neki. Nádai ekkor azt mondta, erről még sosem beszélt, de úgy tűnik, most már elérkezettnek látta az időt:

Egy kisregényt lehetne arról írni, hogy a nő hogyan látja a saját melleit. De abban talán egyetérthetünk, hogy szinte kivétel nélkül mind találunk rajta némi kifogásolnivalót. Vagy túl kicsi, túl nagy, nem egyforma, túl hegyes, túl lógós. Nekem ez az érzés, mármint egy a sok közül, szoptatás után hasított belém, amikor tükörbe néztem. Be kell vallanom, igazából előtte sem mindig voltam elégedett. Egy időben az összes zsebpénzem arra tettem félre, hogy egy napon majd megcsináltathassam. 295 van bent, viszont az utóbbi időben elgondolkodtam, hogy kivetetem

– zárta gondolatait sejtelmesen a műsorvezető.

Az utóbbi időben egyébként kifejezetten népszerűnek hat az implantátumok mellőzése. Nemrég a Topmodell leszek! első szériájának győztese, Adrienne Curry is megszabadult tőlük, illetve Chrissy Teigen is, de ő állítólag még tovább kisebbítettné a kebleit.