Bár nem szakítottak régen, mióta különváltak útjaik, Tóth Andi és Szabó Ádám is többször is nyilatkozott a másikról. A harmonikás/énekes a Sztárban sztár sajtótájékoztatóján elmondta a Velvetnek, hogy amikor az énekesnővel elvállalták, hogy szerepelnek a műsorban, még egy párt alkottak, és annak ellenére, hogy azóta kapcsolatuk véget ért, Szabó reméli, felnőtt módjára tudnak viselkedni majd az exével. Ezzel szemben Tóth Andi kissé ridegen bánt volt párjával az éneklős műsor első adásában.

Igaz, nincs is min meglepődni, Tóth Andi már korábban is kifejtette, hogy mivel nem békében váltak el, ezután sem fog tudni békésen gondolni Szabóra. A Sztárban sztár 7. évadának első részében a két énekest egymás mellé ültették, aminek Tóth Andi nem annyira örülhetett, viselkedése kissé rideg és kimért volt, amit azzal indokolt az énekesnő, hogy: 

vannak róla emlékeim, tapasztalataim, és sajnálom, ha ez valakiknek negatívan jött le, velem nem bánt jól, én pedig nem tudok kétszínű lenni. Kevés emberhez nyilvánulok úgy, ahogy Ádámhoz jelenleg, nem tudok álszenten mosolyogni, meg mondani, hogy szurkolok neki.

Tóth Insta-élőjében, amit a 24.hu szúrt ki elsőként, arról is beszélt, hogy szerinte Szabó tudatosan épített fel magáról egy olyan képet, ami nem feltétlenül valós.

Ádámnak van ez a jó kisfiús imidzse, amit nagyon gondosan fel tudott építeni és továbbra is építi, de én nem tudom megjátszani magam. Ami szívemen, az a számon. Tarthatjátok jó embernek, én nem tartom annak, ez az én problémám, hogy miért.

Mivel Tóth Andi Insta-tartalmai engedélykötelesek, ha látni szeretné a videót, ide kell kattintani.