Paris Hilton az utóbbi időben elzárkózott a botránykeltéstől, és úgy tűnik, valami sokkal komolyabbra fókuszál. A 39 éves celebritás nemrég dokumentumfilmet készített, amelyben betekintést enged a magánéletébe. Augusztus vége felé már írtunk arról, hogy Hilton többek között arról beszél a felvételeken, hogyan bántalmazták abban a bentlakásos iskolában, ahova a szülei küldték, most pedig azt is elmondta, hogy jelenlegi párján kívül nem járt olyan férfivel, akivel egészséges lett volna a kapcsolata.

Elmondása szerint korábban nem is igazán értette, mi a lényege egy kapcsolatnak, vagy magának a szerelemnek. Hilton ismét a People magazinnak beszélt bővebben a történtekről, és meglepően szomorú dolgokba avatta be az olvasókat.

Fojtogattak, ütöttek, és megrángattak. Olyan dolgokba törődtem bele, amilyenbe senkinek sem szabadna. (...) A bentlakásos iskolában olyan sokszor bántottak, hogy azt hittem, ez normális. Az összes pasim jó srácnak tűnt először, aztán megmutatkozott a valódi szándékuk. Féltékenyek voltak, uralkodóak, és irányítani akartak. Aztán eljött egy pont, amikor fizikálisan, verbálisan és érzelmileg is bántalmazni kezdtek.

Hilton újra nyomatékosította, hogy a szóban forgó iskola, amelynek eredetileg éppen hogy könnyebbé kellett volna tennie az életét, egy halom örökre fájó sebet hagyott benne. Többek között az ott átélt bántalmak miatt történhetett meg szerinte, hogy elkészült az a bizonyos szexvideó is róla, és azért bízott meg a felvételen látható férfiban is, mert azt hitte, mindez rendben van.

A celebritás szerencsére kilenc hónapja boldog párkapcsolatban él Carter Milliken Reum vállakozóval (több könyvet írt az üzleti világban szerzett tapasztalatairól, tévéműsorok rendszeres szereplője), akivel végre biztonságban érzi magát.