DSC5330

Tojással dobálták meg Ördög Nóráék kisboltját, már loptak is tőlük

2020.09.26. 08:19

A nyár elején nyílt meg Ördög Nóra és Nánási Pál első balatoni kisboltja, a Nekem a Balaton Balatonakarattyán, amire annyian voltak kíváncsiak, hogy az apró településen óriási  felfordulást keltettek az Ördögék boltjába igyekvő autósok, ezzel kissé felbosszantva a helyi lakosokat. A bolt népszerűségén felbuzdulva a házaspárnak hamarosan megnyílik a második boltjuk, sőt, már a harmadiknak is megvan a helye, árulták el vlogjukban. 

És még ezt is lehet fokozni: balatonakarattyai boltjuk annyira népszerű, hogy bár elvileg októberben be akarták zárni, most azt fontolgatják, lehet, télen is nyitva tartanak, csak ponyvát tesznek a teraszra. Azonban nemcsak jó, hanem rossz dolgok is történtek velük boltjuknak köszönhetően: az első bolti lopásukon is túlvan már a pár.

Kicsit szükségünk van egyébként a védelemre, megtörtént az első igazi, valódi bolti lopás. Reggel hét óra után pár perccel, nyitáskor, csak néhányan voltunk a boltba. Jött egy vándor, ő így aposztrofálta magát, mezítláb, kopott hátizsákkal, vett magának presszó kávét. Elkészítettem, kiszolgáltuk őt, leült, elfogyasztotta, utána még fotózkodtunk is. 

Majd néhány órával később hívta a rendőrség Ördög  Nórát, hogy a járt-e náluk a fent említett férfi, akit biciklilopásért kaptak el, majd amikor szétnéztek a hátizsákjában, előkerült belőle egy fatálca, amin a boltjuk neve volt olvasható. A tolvaj a rendőrségnek azt állította, ajándékba kapta a tálcát, de ez persze nem volt igaz. Az eset után Ördög Nóráék kamerákat szereltettek fel a boltjukba.  

A vlogban Ördög Nóra egy másik incidensről is beszámolt, amikor reggel az a látvány fogadta őket, hogy tojással dobálták meg a bolt ablakát.

Ennyi

- kommentálta röviden, majd másról kezdett beszélni.