DSC1960

Zséda munkával dolgozza fel válását

2020.10.10. 14:21

Nyár elején olvashatta a Velveten, hogy Zséda és férje 20 év után úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Az énekesnő azóta nem beszélt a válásról, közösségi oldalain is inkább munkával kapcsolatos dolgokat osztott meg, mint kiderült, nem is véletlenül.

Zséda ugyanis a munkába menekült válása elől, a dalszövegírás pedig elmondása szerint rengeteget segített neki, hogy feldolgozza ezt az új helyzetet, elvégre két évtizeden át voltak házasok Szabolccsal.

Az énekesnő a napokban Lutter Imre vendége volt a Sorok között című műsorban, ahol elárulta, hogyan dolgozta fel a különválást - a zenével.

Nagyon sokat segít. És ilyenkor még jobban odateszi magát az ember. Még jobban átéli, és így kiszakad a hétköznapokból. Meg hát rengeteg új inspiráció, új életszakasz, helyzet jár ezzel és nagyon sok mondanivaló