Online sajtótájékoztatót tartott az RTL Klub a hamarosan induló, Életünk története című műsorral kapcsolatban, aminek a műsorvezetője Friderikusz Sándor lesz, akinek az utolsó műsora a csatornán a Meglepő és mulatságos volt, amint arra Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója emlékeztetett. Húsz év után Friderikusz egy olyan, Hollandiából elindult formátummal tér vissza, amiben híres párok idős önmagukkal szembesülnek majd: az ismert vendégeket maszkmesterek öregítik majd, és a párok tagjai a kamerák előtt látják majd először saját maguk és szerelmük idős verzióit.

A sajtótájékoztatón a koronavírus-fertőzések által okozott problémákról nem volt szó, viszont kiderült még, hogy Máté Krisztina a műsor egyik producere, illetve az is, hogy a szereplő sztárvendégek listáját egyelőre titokban tartják, kivéve két pár nevét: a fenti borítóképen látható Istenes Bence és Csobot Adél, valamint Nagy Ervin és Borbély Alexandra is szerepel majd a műsorban.

Az Életünk története novembertől vasárnap esténként lesz látható az Álarcos énekes után, alább a legördülőben olvasható a teljes sajtóközlemény.

Életünk története – november elsején indul Friderikusz Sándor új műsora az RTL Klubon

Rendhagyó online sajtótájékoztatón mutatta be az RTL Klub legújabb produkciója, az Életünk története műsorvezetőjét, készítőit és kiemelt partnereit. A műsor díszletében az Életünk története házigazdája, Friderikusz Sándor azt is bejelentette: Borbély Alexandra és Nagy Ervin is részt vesz a jövőutazáson.

Legyenek bátran kíváncsiak, most nem Önök fognak hamar megöregedni – üzente leendő nézőinek a hét év után újra az RTL Klub képernyőjén visszatérő Friderikusz Sándor. „Valami olyasminek lehetnek szemtanúi, amit még egészen biztosan nem láttak egyik magyar tévében sem. Egy valóságos időutazásra invitálom Önöket, de természetesen nem örök fiatalságot ígérek. Az viszont, hogy a nagyon is valóságos jövőben az emlékek megszépülnek-e, a jelen, vagy múlt tévedéseit helyre lehet-e hozni, hogy cipeljük-e a múltunk nyomait évtizedeken át, az biztosan kiderül ebből az új műsorból” – fogalmazott Friderikusz Sándor.

Az Életünk története házigazdája elmondta: vendégei olyan közismert párok, párosok lesznek, akik bátran mernek szembesülni azzal: mi vár rájuk 20, vagy akár 40 év múlva, de ők is csak a stúdióban tudják majd meg, mit hoz nekik és a párjuknak a jövő. Friderikusz Sándor azt is bejelentette, hogy a Csobot Adél - Istenes Bence páros mellett Borbély Alexandra és Nagy Ervin is a műsor vendége lesz.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, programigazgatója meglepő kijelentéssel kezdte beszédét. „Emlékeztek a Meglepő és Mulatságosra? És arra, hogy hogy lett vége? Akkor biztos sem Sándor, sem mi nem gondoltuk volna, hogy itt találkozunk. Csak közben eltelt több, mint 20 év. És az embert - ahogy öregszik - egyre gyakrabban figyelmezteti az élet, hogy soha ne mondd, hogy soha...” – fogalmazott Kolosi Péter.

A programigazgató azt mondta: az Életünk történetében a mindannyiunk által ismert kedvelt embereknek annyira más arcát ismerhetjük meg, hogy az felülírja majd mindazt, amit eddig korábban gondoltunk és tudtunk róluk. Kolosi Péter szerint az Álarcos énekes extrém, merész, a szereplőket tökéletesen elrejtő maszkjai után különleges élmény lesz látni ezeket a valóságot felfedő, sokszor hátborzongatóan élethű, legkevésbé sem ál-arcokat.

Máté Krisztina, az Életünk története producere megjegyezte: a formátum eredeti, holland adásait négy éve 1,2 millió ember látta, nem sokkal később pedig már elkészült a műsor Németországban, Lengyelországban, Lettországban is – hasonló, vagy még nagyobb sikerrel. „Ha arra gondolok, amikor az egyik német adásban Boris Becker meglátta a gyönyörű feleségét negyven évvel idősebben és elakadt a szava, nem az elmúlás átélése okozta a katarzist, hanem az, amikor rádöbbent, hogy mi minden vár még rá, és hogy akkor lesz minden ilyen, ha addig minden a legnagyobb rendben lesz” – mondta Máté Krisztina. A műsor producere szerint a nézőkre egy hatalmas, érzelmes, tabukat döngető és a legeldugottabb érzéseinket feszegető, nem akármilyen mélységű és magasságú kaland vár az Életünk története adásai alatt.

Nyári Gábor, az Életünk története kreatív producere a műsor leglényegesebb kellékeiről: a maszkokról osztott meg kulisszatitkokat. Elmondta: az élethű jövőbeni arcokat a maszkmesterek több hónap alatt készítik el és annyira kidolgozottak, élethűek, hogy az egymás arcának minden rezdülését jól ismerő pár közelről látja egymást, nem veszik el az illúzió és valóban bele tudják élni magukat abba, hogy 20 vagy 40 év múlva találkoznak. „A szereplők felmenőit, családi fotóikat, történeteiket hónapok óta kutatják a műsor szerkesztői, a maszkmesterek munkáját plasztikai sebész és gerontológus is segítette, hogy ne karikatúra-szerűen jelenjenek meg a szereplők karakter-jegyei a nézők előtt, hanem annyira valóságosan, hogy mindnyájan elhiggyük: látjuk a jövőt” – fogalmazott Nyári Gábor. A kreatív producer kiemelte: hogy a műsor résztvevői öregített önmagukkal csak a stúdióban, Friderikusz Sándor jelenlétében találkoznak, és szintén itt szembesülnek a saját arcukkal is.

A műsorhoz kiemelt partnerként csatlakozott az Allianz Hungária Zrt. és a Goodwill Pharma Kft. Csépai Orsolya, az Allianz Hungária Zrt. életbiztosítási igazgatója úgy fogalmazott: a cég nem kizárólag az Életem története kiemelt partnere, hanem egyúttal társ is abban a társadalmi szerepvállalásban, amit a műsor képvisel. „Jövőbiztosítóként számunkra ügyfeleink jövőjének a biztosítása az elsődleges, ezért célunk az is hogy segítsünk nekik eligazodni a jövőt meghatározó trendekben és folyamatokban. Küldetésünknek tekintjük, és felelősséggel tartozunk azért, hogy minél szélesebb körben segítsünk felismerni az öngondoskodás jelentőségét” – fogalmazott Csépai Orsolya, az Allianz Hungária Zrt. életbiztosítási igazgatója. Csépai Orsolya elmondta még, hogy a magyar átlagnyugdíj ma nem éri el a havi 140 ezer forintot, ezért az állami gondoskodás mellett fontos, hogy tudatosan készüljünk a nyugodt, és kiegyensúlyozott nyugdíjas évekre. Az Allianz Hungária Zrt. ehhez a különböző élethelyzeteknek megfelelő, személyre szabható megoldásokat és folyamatos szakértői tanácsadást nyújt.

Dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma Kft. tulajdonosa elmondta: az együttműködéssel azt a közönséget szeretnék elérni, akik számára nemcsak a napi boldogság, hanem a hosszú, egészséges élet is szerepel a vágyak között. „Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egészségben élni nem csak önmagunk miatt fontos, hanem társunkkal, családunkkal szembeni felelősség is, hisz gondoljunk csak arra, hogyha valaki nem egészséges, az a környezete életére is milyen nagy hatással tud lenni, fizikailag és lelkileg is” – mondta dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma Kft. tulajdonosa.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Istenes Bencéékkel és Nagy Ervinékkel kezdődik majd Friderikusz műsora az RTL-en

Hollandiából indult formátummal tér majd vissza Friderikusz az RTL-re húsz év után: hírességeket öregítenek majd. Megvannak az első nevek.

6 · Oct 21, 2020 11:26am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments