GettyImages-527988749

Gabriela Spanic az édesanyja halála után sem adja fel a versenyt

2020.10.22. 08:23

Gabriela Spanic a Dancing With The Stars második adása után értesült róla, hogy édesanyja, aki évek óta küzdött a rákkal, meghalt . A szappanoperasztár ekkor még nem tudta, képes lesz-e a verseny folytatására, mostanra viszont eldöntötte, hogy nem fog kiszállni a műsorból. Táncpartnerét, Andrei Mangrát a Blikk kérdezte arról, hogy érzi most magát a színésznő.

A táncos szerint Spanic hihetetlen energiával érkezett meg a táncpróbára. Természetesen még mindig nagyon szomorú, de annyira akar dolgozni, mint korábban még soha. 

Aztán persze, kiderült, hogy azért, mert az édesanyja azt kérte tőle, hogy mindig, minden körülmények között maradjon erős, Gaby pedig megfogadta ezt.

Mangra szombaton is Spanic mellett volt, amikor a színésznő értesült anyja haláláról. A táncos azóta is feladatának tartja, hogy jobb kedvre derítse a sztárt, nagyon sokat beszélnek, barátokká váltak. A táncos szerint Spanic számára a tánc egyfajta terápia, nagyon elszántan próbál. 

A tánc most számára egy menekülőút, ez vigasztalja a gyászában. Látszik is rajta, hogy rengeteg energiát tesz bele és rettenetesen profin dolgozik.