A mai napon szerencsére nem szűkölködünk az apróbb bulvárhírekből. Itt van mindjárt Pataky Attila, aki a lélekvándorlásról és korábbi életeiről mesélt a Borsnak. A lapnak elárulta, hogy míg az ő testében egy 64 ezer éves lélek lakozik, addig a felesége lelke az övénél 22 ezer évvel fiatalabb. Pataky több korábbi életével is tisztában van, így azt is tudja, hogy nem mindig élt jó életet. 

Tudom, hogy háromszor is éltem Erdélyországban teljesen más időszakokban. Kétszer voltam gyógyító, egyszer pedig nagyúr. Jóként jó karmát szereztem, de úrként már huncut voltam.

Patakyval ellentétben Gáspár Evelin csak a mostani életére koncentrál, ráadásul a Blikknek elmondta, hogy szülni sem szeretne, felkészült rá, hogy egyedül öregszik meg. Gáspár már nyolcéves korában eldöntötte, hogy nem akar gyereket, meggyőződésében pedig még jobban megerősítette húga, Virág születése, aki lombikbaba volt, és csak nagy küzdelmek árán jött a világra. Ehhez még hozzájön az is, hogy Gáspár Evelinnek eléggé elítélő véleménye van az emberekről, ráadásul a koronavírus miatt is úgy véli, értelmetlen lenne gyereket hoznia erre a világra.

Nehéz olyan valakit találni, akinek szülne az ember. Erre a rohadó világra minek is, ahol mindenki csak becsap, megcsal és hazudik. Ráadásul itt van ez a koronavírus is, én így nem vállalnék gyereket.

Plusz anyagilag sem érzi elég stabilnak a helyzetét a családalapításhoz és eddig még sosem érezte, hogy az anyai ösztönök mocorogni kezdenének benne. 

Végezetül következzék Friderikusz Sándor, aki hamarosan új műsorral tér vissza az RTL Klubra. A csatornának most azt is elárulta, mivel töltötte az utóbbi négy évét, amikor nem szerepelt a tévében.

Négy év? Fel sem tűnt, egy pillanat volt az egész. Átaludtam, átutaztam, átéltem az egészet, és hát miután azt szoktam mondani, hogy nem csak a televízióban van élet, hanem a televízión túl is, ezért aztán nekem ez teljesen természetes részem, hogy nem kell mindig szerepelni. 

Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy hiányzott-e neki a tévézés, határozott nemmel válaszolt, de aztán finomított a válaszán.

Az ember ilyenkor mindig olyan, mint egy harci paripa: beindul a kürtszó hangjára. Szóval igen, ha itt vagyok, ez is a közegem, ha nem vagyok itt, az is a közegem. A riporterkedés, tehát hogy érdeklődik az ember a másik iránt, az meg egy alapadottság, az akkor is van, ha társaságban vagyok, és nincsenek körülöttem kamerák.