Hiba címmel adott ki harminc fejezetnyi gondolatot Vasvári Vivien, akinek a nevét a legtöbben a mai napig a Feleségek luxuskivitelben című reality miatt ismerik. A műsorból azóta kiszállt, de a karakterét – egy különösen jó anyagi körülmények között élő, határozott stílusú nő – több csatorna azóta is rendszeresen szerepelteti.

A celebritás az előszóban kifejti, azért akart könyvet írni, mert „hiszek abban, hogy azok a dolgok, amiken keresztülmentem, és ami még ennél is fontosabb: azok a tapasztalatok, amikre ezeknek köszönhetően szert tettem, igenis értéket tudnak adni ennek a generációnak is”. A generáció, amelyről szó van, az a nemzedék, amely őt Instagramon követi, tanácsot kér tőle, esetleg példaképének tekinti.

A Hibával Vasvári megtalálta a tökéletes formát ehhez, mert olyan könyvet írt, ami nem is könyv igazán.

A Hiba (amely szó végig egy más, kézírást imitáló betűtípussal van szedve a fejezetvégi okosságösszefoglalóban) 112 oldalból áll, össztömege 157 gramm. 31:02:57 – ennyi ideig, vagyis csak kicsit több mint fél óráig tartott elolvasni. 

Ezért mondhatjuk, hogy a Hiba nem könyv abban az értelemben, ahogy általában a könyvekre gondolunk – inkább

olyan, mint egy végtelen scrollozás egy kizárólag influenszereket felvonultató, képek nélküli Instagram-feedben.

Na de Mi van benne?

Az alábbi galériában – a szerző korábbi fotói mellett – kiemelünk néhány gondolatot a műből, hogy az érdeklődők kicsit jobban megismerhessék a magnum opust.

Vasvári ugyancsak a bevezetőben ír arról, hogy nemrég harminc éves lett és „ez a bűvös szám inspirált arra, hogy pontban 30 témát dolgozzak fel”. Bölcselkedése tárgyait öt szakaszra osztotta, az elsőben a világnézete alapjait tárja az olvasó elé, a másodikat a céltudatosságnak szenteli, a harmadikban a női mivoltát elemzi. Az utolsó kettőben a családi és más kapcsolatokat, illetve a pénzügyeket tekinti át. Például ebben a stílusban:

„Soha ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.” Sokan mondják ezt, mégsem tartják be. Én mindig törekszem arra, hogy két lábbal a földön járjak. Ne felejtsd el, ki vagy, hogy honnan jöttél, hogy hol születtél, hogy hol kezdted bontogatni a szárnyaidat. Mindemellett tudd az irányt, hogy merre vezet az utad, tűzz ki célokat, különben csak céltalanul fogsz bolyongani a világban.

Amennyiben az előző bekezdés stílusát rokonszenvesnek találta, vagy mondanivalójával tett valamit az életéhez, akkor nyugodtan vásárolja meg ezt a könyvet, mert akkor egyrészt Vasvári elérte a célját („ha csak egyetlen gondolatot továbbviszel magaddal és hasznosítani tudsz, akkor nekem már megérte”, írja), másrészt meg az egész nagyjából ilyen, tehát nem fog benne csalódni – legfeljebb azért, mert nagyon hamar véget ér.

Ha az élmény pénzügyi vonzatai érdekelnék, a Hiba 2990 forintba kerül. Megrendelhető egy munkafüzet társaságában – mi azt hittük, ebben házi feladatok lesznek, de nem, ez rengeteg üres oldal, a borítóján egy szép nő mosolygós képével. (Fejlécben azzal az utasítással, hogy írjuk le a hibáinkat, és hogy mit tanultunk belőlük.) Merenghetnénk ennek mélyebb jelentéstartalmain, de jóval érdekesebb, hogy 1990 forint az ára a szerző oldalán lévő webshopban, viszont a különleges csomagajánlat révén a kettő (munkafüzet és könyv) együtt 4990 forintért rendelhető meg. Tíz forinttal drágábban, mintha külön-külön vennék meg. Három Hibát viszont meg lehet venni egy csomagban, 6490 forintért, úgy csak 2163 forintba kerül egy kötet, és úgyis jön a karácsony. Ha pedig rákapott a műfajra, ugyanannak a realitynek egy másik szereplője, Yvonne Dederick is megírta útmutatóját az élethez, erről itt beszélgettünk vele.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Elolvastuk: Vasvári Vivien ezt a könyvet írta harminc év alatt szerzett tudásából

A kompakt, kategorizált bölcsességgyűjtemény kicsit több, mint fél óra alatt elolvasható. Ebből a cikkből egyértelműen kiderül, önnek való-e.

0 · Oct 30, 2020 09:38am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments