DSF9736

Schobert Norbert először az elrettentő példát látta meg Rubint Réka edzésében

2020.11.01. 21:58 Módosítva: 2020.11.01. 22:16

Friderikusz Sándor új műsorának, az Életünk történetének november elsején debütáló első részének a Schobert házaspár volt a vendége, akik a műsor témájának megfelelően kapcsolatukról beszéltek, majd félidőnél átmaszkírozták őket, hogy lássák, hogyan néznek majd ki több évtized múlva. 

Amikor Friderikusz a beszélgetés legelején arról kérdezte vendégeit, hogy már önálló brandként is lehet-e rájuk gondolni, vagy inkább mint házaspár élnek az emberekben, Schobert nagylelkűen kijelentette, hogy felesége már egy önálló jelenség, sikeres üzletasszony. Az elismerő szavakat Rubint csípős/vicces megjegyzéssel méltatta:

Most már szeretnél Rubint Norbi lenni, nem?

Majd amikor arra terelődött a szó, hogyan ismerték meg egymást, Rubint Réka elmondta, hogy szinte lehetetlen volt bejutni férje aerobik órájára, de az egyik alkalommal, amikor castingolt (csinos és ügyes lányokat keresett a videói hátteréhez), Rubintnak mégis sikerült részt vennie Schobert óráján. Ahogy Rubint visszaemlékezett, Schobert már akkor is szeretett teátrálisan, felhajtás közepette megérkezni, Rubint meg "csak álltam ott a nagy szemüvegemben", kicsit megilletődve. 

Annyira bénán ütöttem a kick boksz mozdulatokat, hogy odajött hozzám. Figyelj, hogy hívnak téged?  (mondta Rubintnak Schobert) Neked azért kell az én kazettámon szerepelned, mert te vagy az ügyetlen szerencsétlen...

Ekkor Schobert közbevágott:

Az elrettentő példa, akivel tudnak azonosulni. 

...mármint az otthon ülő nyugdíjasok, és azok is, akik annyira tisztelik az ütemet, hogy véletlenül sem lépnek rá, tette hozzá Rubint, aki egyébként cseppet sem sértődött meg férje megnyilatkozásán. 

Schobert még a műsor korábbi pontján kifejtette, hogy nemcsak az elrettentő példát fedezte fel Rubintban, a formás fenekén is megakadt a tekintete: 

Nagyon őszinte vagyok, láttam őt aerobikozni, és egy piros-fehér csíkos trapézgatya volt rajta. 

Ez és Rubint visszafogottan kockás hasizma annyira meglódították a fitnessguru fantáziáját, hogy később randit kért tőle.

A cikkhez felhasznált fotók kreditje: RTL Magyarország/Bielik István