Helyet kapott a Depeche Mode a Rock and Roll Hall of Fame-ben, aminek ünnepségén Charlize Theron mondott beszédet, merthogy a színésznőről kiderült, hogy hatalmas rajongója a bandának, egyik alkalommal annyira a koncertjük hatása alá került, hogy sírva ment haza róla. Theron beszédét a Variety szemlézte. 

Mielőtt azonban rátérnénk Theron beszédére, eláruljuk, hogy a Depeche Mode már 2006 óta vár arra, hogy helyet kapjon a Hall of Fame-en, azóta három, korábban megjelent albumuk (az 1986-os Black Celebration, az 1987-ben megjelent Music for the Masses és az 1990-es Violator) eladási adatai miatt nevezték őket arra, hogy helyet kapjanak a rocklegendákat felsorakoztató helyen.

A kamaszkorom háttérzenéje volt a Depeche Mode

– kezdte Theron rajongói beszédét. Az együttes három dala Theronban az első randiját, a másik az első szakítását idézi az eszébe, a harmadik pedig azt az alkalmat, amikor először hagyta mögött Dél-Afrikai szülővárosát. 

Mikor az egyik koncertjükön voltam, rájöttem, hogy mit is szeretek annyira a zenéjükben: ünneplik a kívülállókat. A zenéjük a legkülönbözőbb típusú embereket hozza össze, és megmutatja nekik, hogy teljesen rendben van, ha nem olyanok, mint az átlag. 

Theron arról is beszélt,  hogy amikor 2017-es Atomszőke című filmjéhez kellett dalokat választani, a Depeche Mode elsőként jutott az eszébe.

Nem meglepő, hogy csatlakoztak a Rock and Roll Hall of Fame-hez. Ha rajtam múlt volna, már 20 éve itt lennének. Ez egy hihetetlenül megérdemelt kitüntetés. Köszönöm, fiúk, hogy az életem betétdalai vagytok.