Zimány Linda egy szponzorált tartalom keretein belül emlékezett meg róla, hogy már 14 éve, hogy húszéves korában megtörtént az első plasztikai beavatkozása, amikor megnagyobbíttatta a mellét  Dr. Krasznai Zsoltnál. Már akkor is tudta, hogy a mellimplantátuma nem az idők végezetiég szól, egyszer majd ki kell cserélnie őket. Ez a pillanat most jött el.

Zimány azt írja, egy nagyon tudatos döntése volt, hogy a mellműtét mellett döntött, amit azóta sem bánt meg.

Bár az implantátum még mindig tökéletes volt, de a cserére megérett a korát illetően, így úgy döntöttünk közösen most, hogy itt van az ideje az implantátum cserének.

Zimányt szerdán műtötték meg, jelenleg otthon pihen, várja, hogy mehessen a kontrollra. A hosszú bejegyzés többi részében orvosát dicsőíti. Mivel Zimány képeinek felhasználása engedélyköteles (ennél a bejegyzésnél pedig még egy videója is van!) nem tudjuk önnek itt megmutatni, ha viszont ide kattint, láthatja.