Újabb versenyzőt lepleztek le az Álarcos énekesben, ezúttal a Babának kellett felfednie magát. A nyomozók ezúttal is öten voltak, a plusztag az előző héten kiesett Feke Pál volt. A Baba személyét azonban nem ő, hanem Gáspár Laci és Csobot Adél találta ki. Elárulhatjuk ki volt az álarc alatt? A X-Faktor legutóbbi szériájában feltűnt 

Manuel.

És akkor térjünk is át a szomszédos csatorna maszkos műsorára, a Nicsak, ki vagyok?-ra, ami még csak a második szériája második részénél tart. A műsorban ezúttal is három énekest lepleztek le. Az első, akinek fel kellett fednie személyazonosságát, az Apáca volt, akiről Ábel Anitáék azt hitték, Feke Pál (aki az RTL Álarcos műsorában egy héttel korábban esett ki), Kajdi Csabáék csapata viszont helyesen kitalálták, hogy az Apáca valóájában

Stohl András. 

Ezután a kalóznak kellett lelepleznie magát, aki

Pataki Attila volt.

Bár a neve felmerült, egyik csapat sem rá adta le végső voksát. 

Az este utolsó leleplezettje az Egérke volt, itt Ábel Anita csapata tippelt jól, és kitalálta, hogy

Demcsák Zsuzsát rejti a maszk.

(Kajdiék Mihalik Enikőre tippeltek.)