Zsidró Tamást és másik két hírességet is lelepleztek a Nicsak, ki vagyok?-ban

2020.12.14. 08:18

Most sem maradhat el, hogy beszámoljunk a Nicsak, ki vagyok? legutóbbi kiesőiről, főleg, hogy a szomszédos csatorna álarcos műsora már véget ért. A műsor első leleplezettje a TV-nek öltözött versenyző volt. A jelmez alatt

Zsidró Tamás énekelt, 

aki a műsor előtt még a zsűrik haján dolgozott, így Ábel Anita és Kajdi Csaba csapata is nagyon meglepődött, hogy a mesterfodrász így átverte őket. 

A TV után a  királyfigurának is le kellett magát lepleznie. A különös jelmez alatt egy olyan személy lapult, akire senkire sem gondolt a zsűrik közül:

Győrfi Pál.

Az adás legutolsó leleplezettje a nyuszira emlékeztető Denevér volt, akiről az első dal eléneklése után, még azt hitték, hogy nő. Aztán jött a második forduló, és sikeresen eltalálták, hogy a jelmez mögött

Horváth Tamás volt.

A legutóbbi adásból szokás szerint egy versenyző jutott tovább, ő a Méhkirálynő, akinek személyazonossága csak később derül majd ki.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Zsidró Tamást és másik két hírességet is lelepleztek a Nicsak, ki vagyok?-ban

Szokás szerint négy jelmezes játékos énekelt a legutóbbi adásban, hármat lelepleztek, a Méhkirálynő továbbjutott.

6 · Dec 14, 2020 08:18am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments