Axente Vanessa férjhez ment

2020.12.21. 11:54

A Blikk szúrta ki, hogy Axente Vanessa az Instagramjára kitett néhány képet, amelyekből kiderül, hogy a modell férjhez ment. Ez volt az első két fotó.

 Bár a mellé írt szöveg szűkszavú (Ending 2020 strong - ez nagyjából annyit tesz, hogy jól megnyomták 2020 végét, vagyis az év végén sem lazsáltak), a pezsgő és a gyűrű-piktogramok, illetve a modell fehér öltözete alapján nem nehéz kikövetkeztetni a házasságkötés tényét. De akiben maradtak kérdések, azokat is meggyőzi a következő fotó, amelyen a férjeként köszönti Rahil Guptát.

Bizonyára maguktól is észrevették, de hadd jegyezzük meg, milyen stílusos ez a fotósorozat a párról: ők maguk is szuperelegánsak, de közben még a szürke, nyálkás Budapest is a legjobb arcát mutatja, mintha nem is a tél legrövidebb napjaiban, hanem tavasszal járnánk a fővárosban. Bizonyára itt házasodtak össze.

Axentéről viszonylag ritkán írunk, pedig nagyon érdekes modell, csak mintha Mihalik Enikő és Palvin Barbara kicsit többször szerepelnének a könnyedebb műfajokban.

Az ifjú házasok idén tavasszal az ausztrál Vogue-nak mutatták meg, hogyan telnek a napjaik. (Csak akkor még persze nem voltak ifjú házasok.)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Axente Vanessa férjhez ment

Választottját Rahil Guptának hívják, Budapesten köthettek házasságot.

136 · Dec 21, 2020 11:54am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments