Pintér Adrienn Adát a második terhessége sokkal jobban megviselte, mint az első
December elején, egy Insta-posztban jelentette be Pintér Adrienn (Ada), hogy harmadik gyermekével terhes, karácsonykor pedig egy rózsaszínű, „It's a girl” feliratú karácsonyfadísz segítségével hozta követői tudtára, hogy kislánnyal várandós. Az egykori műsorvezetőnek korábbi kapcsolatából már 14 éves ikerfiai vannak, mostani terhességéről a Reggeliben beszélt, ahová online csatlakozott a Németországban élő Pintér.
Bár most már jól van, terhessége első felében elég rosszul érezte magát, olyan fájdalmai voltak, amik a korábbi terhességénél teljesen elkerülték.
Az eleje katasztrófa volt. A 6-tól 12-ig hétig mindennap reggel 11-től este 8-9-ig, az összes létező tünet (előfordult), amit el tudsz képzelni. A túlélésre hajtottam nagyon sokszor, olyan bajaim is voltak, mint előtte soha. Két héten keresztül folyamatos migrének, megkínlódtam elég rendesen.
Pintér elmondta, kamasz ikrei „tinisen kezelték” a hírt, hogy hamarosan kistestvérük születik, úgy tesznek, mintha nem különösebben érdekelné őket, de azért kérdezgetnek anyjuk állapotáról. Pintér és párja már régóta tervezték a közös babát, de előbb az esküvőt szerették volna megtartani, ami augusztusban meg is történt.
A műsorban arra is rákérdeztek, miért éppen egy karácsonyi dísszel jelentette be, hogy kislányt vár. Mivel a lányos karácsonyfadísz már megvolt Pintérnek, egészen kézenfekvőnek tűnt, hogy ezzel jelentse be a nagy hírt, főleg, hogy párjával mindketten ódzkodnak az ennél szokványosabb, ultrahangfotós bejelentésektől.
Mi Mátéval nem vagyunk ezek a klasszik romantikus típusok, hogy átölelős ultrahangképet vagy szivecskét a hasamnál csináljunk, ennél kicsit formabontóbbak, egyedibbek vagyunk, vagy nem tudom, minek nevezzem magunkat. Nem vagyunk romantikusak, maradjunk ennyiben.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIV. kerület Bosnyák utca 14.
- Alapterület 44 m2 Szobák 2 db Vételár 47,39 M Ft