Havas Henrik 3 millió forintra perli Baukó Évát, Weisz Fanni az esküvőjéről fantáziál

2021.02.09. 08:52

Ma reggel is átnéztük a bulvárlapokat és az Instagramot, hogy összegyűjtsük önnek a nap érdekesebb/izgalmasabb bulvárhíreit. A Blikkből tudtuk meg, hogy Havas Henrik többmilliós személyiségi jogi pert indított Baukó Éva ellen, aki 2017-ben azt állította Havasról, hogy amikor a személyi asszisztense volt, a férfi megzsarolta: ha nem lesz a szeretője, ellehetetleníti. Havas akkor az ATV-ben dolgozott, munkahelyén belső vizsgálat indult (az eredményt nem hozták nyilvánosságra), ekkor Baukót tanúként idézték be, de egyszer sem jelent meg. 

Az egész ügy a véleményem szerint azért indult újra, mivel nem kaptam meg az idézést a tárgyalásra, ezért persze nem is tudtam elmenni rá. A címem megváltozott. Most pedig újra a szüleimhez ment egy idézés, amelyből megtudtam, hogy rágalmazással és becsületsértéssel vádolnak, és több millióra perelnek

– nyilatkozta Baukó a lapnak. Hogy mekkora összegről is van szó pontosan? Havas a Blikk értesülése szerint 3 millió forintra perli Baukót. Az ügyet Havas is kommentálta, aki szerint soha semmilyen munkakapcsolat nem volt közte és Baukó között, amit igazolni is tud. Egyébként pedig:

három éve tart ez a cirkusz, senki sem jelenik meg a tárgyalásokon, Baukó sem, immár két alkalommal. Az ügyvédem türelmetlen lett, és beperelte, erről van szó.

Szintén a Blikktől származó információ, hogy Weisz Fanni az esküvőjéről fantáziál. Bár a modell korábbi házassága tönkrement, mostani párjába, a nála 10 évvel idősebb Bókay Gergőbe annyira szerelmes, hogy újra az oltár elé állna. 

Természetesen el tudom képzelni, hogy újra férjhez menjek. Miért is ne? De akkor már olyannak kell lennie, amilyennek megálmodtam! Én nem a házasság intézményében csalódtam, hiszen a nagyszüleimnek idén már az 54. házassági évfordulójuk jön.

Weisz úgy képzeli el az esküvőjét, ahogy a „nagykönyvben meg van írva”, vagyis az apja kísérné az oltárhoz, az édesanyjával választaná ki az esküvői ruhát, a nagyanyja pedig minden bölcsességét megosztana vele a  házasságról. 

Liptai Claudia pedig arról értekezett Insta-oldalán, hogy amikor elhaladtak a családjával egy őt és a párját ábrázoló plakát előtt, a gyerekek nem hitték el, hogy ők vannak az óriásplakáton. Ezért Liptaiék gyorsan kiszálltak, hogy pózoljanak egyet a kép előtt.

Végül egy külföldi minihír: Brooklyn Beckham félmeztelenül tükörszelfizett, láthatóvá téve, milyen sok tetoválása van. 

 

És van még egy színes fotó is: