Kevesebb mint egy év járás után szakított Ashley Benson és rapper pasija, G-Eazy, írja az E! News. A lap abból következtetett a színész és a zenész különválására, hogy Benson kikövette a másikat Instagramon. A párt először 2020 májusában látták együtt, nem sokkal azután, hogy Benson szakított Cara Delevingne-nyel, akivel két évig volt együtt. Hozzá kell tenni, a lap forrása tavaly tavasszal még azt nyilatkozta a sztárokról, hogy nem járnak egymással, csak jól érzik magukat a másik társaságában, ráadásul sok a közös barátjuk is, ezért is találkoznak gyakran. 

Benson tavaly ősszel G-Eazy Hate The Way című számához készült videoklipjében szerepelt (úgy látszik, ez egy új divat a szerelmesek között, Megan Fox is feltűnt már párja, Machine Gun Kelly egyik klipjében), ekkor a rapper azt nyilatkozta barátnőjéről: 

Egy rendkívül tehetséges személy, több szempontból is. Ő egy nagyon különleges ember.

Mostanra azonban a kapcsolat kifulladt, és a Hollywood Life-nak nyilatkozott a pár egy névtelen ismerőse, aki az okokat is tudni véli: eltűnt a varázs a kapcsolatból, és több volt már köztük a veszekedés, mint a románc. A két híresség ugyan jól elvolt egy ideig a karanténban összezárva, de a normális életről, azaz a várható jövőről drasztikusan más elképzeléseik vannak, mert Ashley Benson nyugodtabb típus, aki továbbra is jól ellesz otthon, míg G-Eazy a nagy partizások híve.

Ashley tudta, hogy G-Eazynek nem tudna megállapodni, ezért döntött a különválás mellett

– mondja a forrás.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Az ismerősök tudni vélik, miért szakított Ashley Benson és G-Eazy

Kevesebb mint egy évig jártak, de a rózsaszín köd oszladozásával állítólag világos lett, hogy teljesen más jövőt képzelnek el ők ketten.

7 · Feb 11, 2021 05:24pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments