tk3s 20160828 zaf ny1 262

Ennek a kanadai bikinimodellnek magyar vizslája van

2021.03.20. 09:24

Kate Bock egy 33 éves, kanadai modell, aki többek között a Sports Illustrated című lap fürdőruhás kiadásában 2013 óta megjelenő bikinis fotóinak köszönheti a hírnevét. Alább látható egy-két példa ezekre a bizonyos fotókra, a fenti borítókép pedig 2016-ban készült Kate Bockról a Sports Illustrated egyik eseményén.

Bock azt mondja, az alábbi kép a kedvence, amit róla valaha készítettek. Ez is a Sports Illustratedben jelent meg, vessünk még erre egy gyors pillantást, mielőtt elmerülünk a kutyakontentben.

Kate Bockról az alábbi képet készítette egy fotós most március 15-én, New Yorkban. A modell éppen a derekára erősített pórázzal egy rövidszőrű magyar vizslát sétáltat.

A kutya neve Vestry és rendszeres szereplő Bock Instagramján. Sétáláson kívül rengeteg mindent szokott gazdájával együtt csinálni, például a jógázásban is részt vesz, ha nem is túl lelkesen.

Hogy a közös strandolást ne is említsük!

Az alábbi videón a modell párja, Kevin Love kosárlabdázó látható, amint éppen az ágyban szunyókál Vestryt ölelve.

Bock nem az első vizslatulajdonos modell a tengerentúlon, de a kutyájának saját Instagramja is van. A legfrissebb, a múlt éjjel kikerült posztban Vestry éppen egy repülő ablakán tekint ki.