Chrissy Teigen családja egy fával emlékezik az elveszített babájukra

2021.04.01. 06:07

Idén Chrissy Teigen modell-vállalkozó került a People magazin egyik különkiadása (The Beautiful Issue) címlapjára. 

Az alkalomból készült interjúban többek között arról beszélt, hogy férjével, John Legenddel mindenképpen szeretnék még bővíteni a családjukat, akár mesterséges megtermékenyítés, akár örökbefogadás útján. Két gyerekük van, a négy éves Luna és a két éves Miles – a harmadikat, akit Jacknek neveztek volna tavaly még születése előtt elveszítették. (A pár évekig küzdött azért, hogy Teigen teherbe essen, a legutóbbi terhessége során ültették be az utolsó lefagyasztott embriójukat, írta meg a Page Six.) Hamarosan kész az új otthonuk, amelyben lesz egy fa is, ezzel is rá szeretnének emlékezni.

 Azért szerettem volna, hogy legyen [egy fa a ház belsejében], hogy Jack hamvai bekerülhessenek a talajba, és mindig velünk lehessen, nőhessen ennek a fának a szép levelein keresztül, és mindig az életünk része legyen. Nemcsak egy pillanat volt az időben. Valódi volt, nekünk valódi volt, és szerettük.

Kifejtette azt is, ő maga egy nyitott, szabad lélek, és amellett, hogy a családjában nagyon fontos a kedvesség, azt tartja jónak, ha a gyerekek gyerekek lehetnek. „Te csepegteted ezt beléjük, de az idő nagy részében hadd legyenek kreatív, bámulatos, talpraesett és kíváncsi lények.” Az anyja, Vilailuck Teigen is így nevelte őt, hagyta azt is, hogy filctollal essen a szemöldökének, így a lánya maga vonhatta le a megfelelő következtetéseket a végeredmény ismeretében.

Tizenéves kora végén és húszas évei elején a modellmunkái miatt sokat és sokfélét diétázott, számolta a kalóriákat – most viszont élvezni akarja az életét. Ami nem féktelen zabálást jelent, hanem hogy a testével kapcsolatos dolgokat nem helyezi a lelkiek elé a fontossági sorrendben. Évekig próbált rájönni, mit jelent számára a testi jóllét, és végül arra jutott, hogy az, amikor a földön játszik a gyerekeivel, vagy elmegy egy parkba, egy akváriumba.

Ha már a karrierje szóba került: a főzős vállalkozása (Cravings) mellett, amelyben recepteket oszt meg és konyhai eszközöket forgalmaz, nemrég indította el a Safely nevű, vegyszermentes takarítószereket kínáló márkáját Kris Jennerrel, Kim Kardashian anyjával. Emellett a People arról is ír, hogy éttermet tervez nyitni.

 Mindig is tudtam, hogy anya és feleség akarok lenni, de a munka szempontjából sosem tudtam igazán, hogy illenék, vagy mit tudnék csinálni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy összehoztam ezeket a tehetséges embereket, és Cravings-ért kapott szeretet és visszajelzések nagyon boldoggá tesznek.

További részleteket az interjúból itt olvashat.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Chrissy Teigen családja egy fával emlékezik az elveszített babájukra

Új otthonuk még alakul, de az biztos, hogy lesz benne helye Jacknek is, aki életük része marad.

1 · Apr 01, 2021 06:07am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments