Ebben a lapozgatóban az annak idején Jordan művésznéven megismert brit glammodellről, Katie Price-ról láthat képeket. Ez a fotó 1996-ban készült róla, ekkor töltötte be a 18-at, ekkor nagyobbíttatta meg először a mellét és kezdte meg karrierjét, illetve plasztikai beavatkozásainak sorozatát. Legfrissebb nyilatkozata szerint már megbánta a sok szépészeti műtét egy részét, hát ismételjük át, hogy mire gondolhat Katie Price, amikor ezt mondja!
Fotó: Stephen Mark Perry / Getty Images Hungary
Ez egy 1999-es fotó róla, ekkor még mindig relatíve kevés plasztikáztatáson volt túl. A Channel 4 csatorna Steph's Packed Lunch című műsorában mondta most azt Katie Price, hogy „néha nézem a fotókat a múltamból és azt gondolom, hogy te jó Isten, a szájam, ezt hogy gondoltam?!” – idézi Katie Price nyilatkozatát a Daily Star friss cikke.
Fotó: Stephen Perry / Getty Images Hungary
Persze akkoriban nem is annyira Price külseje, inkább a viselkedése volt elsősorban botrányos. Ez a 2002-es kép a hozzá tartozó felirat szerint azt mutatja, amint a modell éppen hazafelé tart egy taxiban Craig David bulijáról.
Fotó: David Westing / Getty Images Hungary
Katie Price elsősorban a mellén és az arcán végeztette a leglátványosabb beavatkozásokat. 13 éves lánya, Princess a modell szerint most a következőket mondja édesanyja példáját látva: „Princess azt mondta, hogy anya, én sose fogom magam megműttetni, főleg azt látva, hogy te min mentél keresztül”. Nem tudjuk, Katie Price mennyi mindent mutatott meg egyelőre a lányának ezekből a képekből, de azt mondja, abban biztos, hogy a lánya sosem operáltatná meg magát.
Fotó: Gareth Cattermole / Getty Images Hungary
Ahogy közben időrendi sorrendben haladunk a képekben, most 2003-nál tartunk.
Fotó: Steve Finn / Getty Images Hungary
2003-ban Katie Price több erotikus jellegű fellépést vállalt klubokban.
Fotó: ShowBizIreland / Getty Images Hungary
Kihívó viselkedése miatt esetleg letartóztatták volna...?
Fotó: ShowBizIreland / Getty Images Hungary
Természetesen nem, ők nem rendőrök, hanem ír vetkőzőművészek Wicklow-ban egy 2003 novemberi eseményen.
Fotó: ShowBizIreland / Getty Images Hungary
2003 nagyon erős év volt az akkor Jordan néven emlegetett modellnek, ekkor például Leslie Phillipsszel is pózolt egyet a British Comedy Awards nevű esemény vörös szőnyegén.
Fotó: Dave Benett / Getty Images Hungary
2004-re mintha teljesen új arca lett volna Price-nak, a haja még szőkébb, a bőre még barnítottabb.
Fotó: Yui Mok - PA Images / Getty Images Hungary
De amint mutatja, továbbra is a melle a lényeg.
Fotó: Fred Duval / Getty Images Hungary
Price 2005-ben házasodott össze Peter Andre énekessel, amikor ezek a képek készültek, a modell második gyermekével volt terhes, a baba az első, Andréval közös gyermek volt.
Fotó: Yui Mok - PA Images / Getty Images Hungary
Ez a ruha így nézett ki oldalról.
Fotó: Gareth Cattermole / Getty Images Hungary
2006-ot megint új külsővel és új hajszínnel kezdte Price.
Fotó: Dave M. Benett / Getty Images Hungary
2008-ra pedig átállt a teljesen sötét hajra.
Fotó: Yui Mok - PA Images / Getty Images Hungary
Ez még mindig 2008, feltehetőleg itt rengeteg vendéghajat visel a folyton változó arcú modell, aki most a közösségi médiát teszi felelőssé azért, hogy sok lány úgy érzi, hogy alakítania kell a testén, illetve a külsején. Andréval a következő évben elváltak egymástól, Price-nak azóta két további férje volt.
Fotó: Fred Duval / Getty Images Hungary
Három évvel később, 2011-ben Price újra szőke volt, ekkor már egy évtizednyi hírnév volt a háta mögött. Price most már azt mondja, nem engedné, hogy valaki 18 évesen műttessen, ahogy ő tette, szerinte ez túl fiatal kor. Azt mondja, legalább 21 éves korig kéne várnia mindenkinek a plasztikáztatással, bár szerinte teljesen felesleges egy huszonéves embernek az arcával bármit is csináltatni.
Fotó: Nat Jag / Getty Images Hungary
Emellett a 2015-ös fotó mellett álljon itt, hogy most visszatekintve előéletére Price bevallja, hogy tudja, hogy képmutatónak tűnhet, hogy pont ő érvel a túl korai plasztikáztatás mellett, de azt mondja, most, hogy már idősebb, megbánt pár dolgot, amit annak idején, fiatalon csináltatott magával.
Fotó: Fred Duval / Getty Images Hungary
Következzen három fotó 2017-ből, amikor Price azért már nem volt egy fruska: 39 éves volt, amikor ez a kép készült róla. Szemlátomást itt is fel van töltve az ajka.
Fotó: Tim P. Whitby / Getty Images Hungary
Az évek során 12 mellműtéte volt, azt mondja, 2015-ben végleg kivetette az implantátumokat, szóval elvileg itt már nincs semmi a mellében.
Fotó: Neil Mockford / Getty Images Hungary
Ezen a 2017. novemberi eseményen vagy történt valami Price szemével, vagy kacsintani próbál. Nem könnyű eldönteni.
Fotó: Dave J Hogan / Getty Images Hungary
2018 januárjában Price arca megintcsak egy kicsit máshogy nézett ki.
Fotó: David M. Benett / Getty Images Hungary
2018 márciusában készült ez a fotó, a nagy szemüveg ellenére is remekül látszanak az itt éppen 40. születésnapjára készülő híresség vonásai.
Fotó: Max Mumby/Indigo / Getty Images Hungary
Ez az utolsó fotó ebben a sorozatban, egyben az egyik legfrissebb olyan kép Price-ról, ami még a járvány előtt készült, ezért maszktalan. A dátum itt 2019 szeptembere. Azóta Price legidősebb, sérült gyermeke miatt került be a hírekbe: Harvey-t az év elején intézetbe kellett adni, kattintson ide a részletekért!