Karalyos Gábor egy 41 éves színész, akit a legtöbben onnan ismernek, hogy a Moszkva tér című film egyik főszereplője volt, illetve 2019-től ő alakítja Somogyi Leventét a végéhez vészesen közeledő Barátok köztben. Meglehetős érdeklődést váltott ki tavaly tavasszal Karalyos Gábor azzal az interjúval, amiben elmesélte, hogy Budapest peremén egy mezőgazdasági területen él egy 17 négyzetméter alapterületű házban, amiben áram van, de vezetékes víz nincs, vagy legalábbis akkor nem volt.

Nos, nagyjából egy órával ezelőtt a színész publikált egy posztot az Instagramján, amiben végre közöl egy fotósorozatot erről a bizonyos házról. A poszt szövegéből kiderül, hogy minden bizonnyal úgy szokták leírni mások a lakását, hogy Karalyos nomád körülmények között él, de ő ezt a jelzőt kikéri magának:

lassan szállóigává válik a nomád szó velem kapcsolatban. Kikérem, merthogy ez itten nem az, vót, de már nem. Van fürdőszobám mosógéppel, két ablakkal, öntött betony mosdópulttal, zuhanyzóval, ami azér nem mondhatni, hogy tucat lenne... kicsi szoba, kicsi terasz. Féligfődbe konyha. Ippeg elég. És imádom.

Ha további érvekre lenne önnek szüksége azzal kapcsolatban, hogy miért érdemes Karalyos Gábort követni az Instagramon, akkor egyrészt arra szeretnénk emlékeztetni önt, hogy a színész rengeteg érdekeset, hasznosat és látványosat posztol ételekről-főzésről, valamint arra, hogy minden május elsején, a meztelen kertészkedés világnapján posztol magáról egy, a világnapnak megfelelő képet.

És a végére egy fontos figyelmeztetés: a fenti borítófotó nem friss, hanem 2013-as, igaz, Karalyos Gábor továbbra is nagyjából ugyanígy néz ki.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Karalyos Gábor posztolt képeket a 17 m2 alapterületű házról, amiben él

A Barátok közt színésze kikéri magának, hogy nomád körülmények között élne, megmutatta otthonát kívülről-belülről.

0 · May 20, 2021 10:10pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments