Louis Walsh ír zeneipari menedzser egy interjúban nemrég arról beszélt, hogy amikor 2012-ben Britney Spearsszel dolgozott az amerikai X Factor című tévéműsorban, az énekesnő olyan sok gyógyszert szedett, hogy még egyenesen ülni is nehezére esett. Az Irish Independentnek kétnapi tapasztalata alapján számolhatott be – ennyi időre ugrott be Simon Cowellt helyettesíteni a Kansas Cityben tartott meghallgatásokra. 

Szó szerint le kellett állni, és kivinni őt, mert annyira sok gyógyszer és más egyéb volt benne. Sajnáltam. Ott volt a bolygó legnagyobb popsztárja, és csak testben, mert fejben egyáltalán nem. Nagyon sok problémája volt. 

Amikor a riporter rákérdezett, hogy véleménye szerint Spearsnek akkoriban nem inkább segítségre lett volna-e szüksége a tévés szereplés helyett, Walsh azt mondta, több millió dollárt kapott érte, „hát mi a faszért ne ült volna ott”? (Spears ekkor négy évvel volt túl a nagy összeomlásán.) A fizetése valóban mesés lehetett, állítólag azért az egy évadért 15 millió dollárt kapott (4,36 milliárd forint). A következőre már nem jött vissza, inkább lekötött egy hosszabb koncertsorozatot Las Vegasban – végül négy évre szerződött oda.

Utóbb Spears például az Elle-nek nyilatkozott arról, hogy két kisfiú anyjaként nehéz volt kritikusan véleményeznie a fiatal versenyzők produkcióit, de végül minden tőle telhetőt megtett azért, hogy ne zúzza tönkre az álmaikat.

Egymás után kaptam a pánikrohamokat. Aztán gyorsan túlléptem rajta, és rájöttem, hogy segítek nekik azzal, hogy őszinte vagyok... Személy szerint azt gondolom, hogy ez a legnehezebb része annak, ha az X Factor zsűritagja vagy. A többségük még fejlődésben van, és nehéz megmondani ilyen fiatal gyerekeknek, hogy megvan-e bennük az a bizonyos valami, vagy nincs [...].

Ugyancsak az Elle-nek beszélt róla Simon Cowell is, aki úgy emlékezett vissza, hogy Spears nagyon kínosan érezte magát a forgatásokon. „Mind emlékszünk rá, ahogy a nyakában egy kígyóval megjelent, és azt gondoljuk róla, hogy »biztos nem lehet olyan félénk«. De az.”

Ha esetleg egy percet sem látott volna abból a tévéműsorból, akkor itt egy majdnem negyedórás videó, ami főleg az énekesnőre koncentrál az évadból.