A rajongókat sokkolta a hír, miszerint szklerózis multiplexszel diagnosztizálták Christina Applegate színésznőt, aki erről a Twitterén nyílt meg. Most kolléganője, a szintén ezzel a betegséggel küzdő Selma Blair üzent neki a közösségi oldalon keresztül.

Örökké szeretni foglak és itt leszek neked. Ahogy a gyerekeink is, akik a szeretetükkel büntetnek minket.

– írta Blair. A két híresség az Édes kis semmiség című vígjáték óta ápol jó barátságot.

Imádlak húgi, de a gyerekeink néha tényleg kifejezetten fura szerzetek.

– válaszolt rá humorosan Applegate, akinek nem ez az első betegség, mellyel meg kell küzdenie az elmúlt években. 2008-ban mellrákkal diagnosztizálták, majd kettős masztektómia után, egy rákra hajlamosító gén miatt 2017-ben a petefészkeit is eltávolították. Ha ez nem lenne elég, súlyos alvászavarral és korai menopauzával is küzd, így biztosan jól esik neki, hogy ennyien támogatják.

Cikkünk vezető képe a két színésznőről még 2002-ben készült!