Az énekesnő elárulta, hogy gyerekkorában, amikor az ő szegényebb iskoláját összevonták a helyi elit intézménnyel, egy általa csak "mumustanárnőnek" nevezett oktató rendszeresen megszégyenítette őket.
Tóth Gabi, aki nemrég a Velvetnek is megszólalt az őt ért támadásokról, gondolatait egy újabb blogbejegyzésben osztotta meg. Az énekesnő a Velvetnek adott interjújában nemcsak az elmúlt hetekről, hanem jövőbeli terveiről, illetve a zeneipar jelenlegi helyzetéről is beszélt.
Tóth Gabi: Az emberek kivetítik rám a saját problémáikat
A vidéki iskolák zömében sajnos a tehetséggondozás gyerekcipőben járt az én időmben (jesszusom, tényleg azt bírtam leírni 32 évesen, hogy az “én időmben”?), pláne egy ilyen pici városban, mint Tapolca. A tehetség, ahogy anyu szokta mondani, nagyváros-orientált dolog, nem nagyon volt lehetőség fejleszteni a készségeket. Pláne, ha valaki nem értelmiségi családból származott. A mi családunk pedig munkáscsalád volt, tehát nem nulláról, hanem mínusz 65-ről indultunk.
– kezdte Tóth, majd a fentebb említett tanárnőről kezdett mesélni.
Az illető bár közvetlenül nem tanított engem (csak a tesómat), mégis tudta befolyásolni az életemet, mert a kollégái is tartottak tőle. A későbbiekben csak „mumustanárnőként” fogom emlegetni. (...) Emlékszem, egyszer azt vágta a fejemhez, hogy én egy musical slágerrel akartam nevezni a versenyre. Ő egy vaskalapos, poros felfogású nő volt, számára a musical nem létezett, mint műfaj. Tényleg minden alkalmat megragadott, hogy megalázzon, akár az egész iskola előtt. Még most is nagyon rossz érzés erre gondolni, mert tudom, hogy vannak még ilyen „tóthgabik” szerte az országban, és nem mindenki olyan szerencsés, mint én, hogy a végén jóra fordul az életük.
– írta beszámolójában az énekesnő.
Az oldalról ajánljuk

Stohl András harmadszor is elválik – közös fotón jelentette be a döntést
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalóját!

Sabrina Carpenter teljesen levetkőzött, Rubint Réka fürdőruhája nem sokat takar
A hét utolsó Instahíradójában is megmutatjuk, mit osztottak meg magukról legutóbb a hazai és külföldi hírességek!

Sofia Vergara napozós fotója felrobbantotta az internetet – csak egy falatnyi ruha volt rajta
Az 52 éves sztár nem bízott semmit a véletlenre: Sofia Vergara gyakorlatilag teljesen meztelenül napozott, és ezt meg is mutatta Instagramon.

Így verik át a magyar autóvásárlókat a digitális kilométerórákkal
A csalók most modernebbek, mint valaha – és Ön lehet a következő áldozat, ha nem figyel oda eléggé.

Jótékonyság és ünneplés: Szoboszlai Dominikék megható gesztussal zárták az idényt
Szoboszlai Dominik és válogatott társai egy budapesti eseményen ünnepeltek, előtte pedig gyógyuló gyerekeket látogattak meg.

Meglepő felfedezés: a kutya megóvhatja gyermekét egy kínzó bőrbetegségtől
Egy nemzetközi kutatás azonban olyan összefüggésre bukkant, ami teljesen új fényt vet a megelőzés lehetőségeire.