Danics Dóra elszórta X-Faktoros nyereményét: erre költötték az eddigi győztesek a 12 milliót

2021.10.30. 09:03

Három héttel ezelőtt startolt el az X-Faktor jubileumi, tizedik évada, és bár vannak, akik úgy gondolják, mostanra elfogytak a csiszolatlan gyémántok, ezért nem sok értelme van minden évben a tehetségeket keresni, az RTL Klub műsora töretlen népszerűségnek örvend.

A tehetségkutató hétről hétre nézettségi rekordokat dönt, és mint minden szériában, így az előválogatóban is jó néhány versenyzőtől elhangzott már, hogy egyértelműen a győzelemre hajt. A nyeremény idén is havi 1 millió forint egy éven át, ami mellé egy autó és egy luxusutazás jár.

A Fókusz riportjában összegyűjtötték, hogy az eddigi nyertesek mire költötték el a győzelemért járó milliókat.

  • A 2010-es X-Faktor győztese, Vastag Csaba a nyereményét a karrierjére fordította – lemezre, klipekre és koncertekre –, de magára egy forintot sem költött. Nyereményautóját az öccsének, Tamásnak ajándékozta, aki két évig pihentette a járművet, majd eladta.
  • Kocsis Tibor, aki a 2011-es X-Faktort nyerte meg, azt mondja: eleinte furcsa volt neki, hogy a bankszámlájára havonta egy valószínűtlenül nagy összeget utaltak, de a pénz nagy részét összegyűjtötte, és vett egy lakást.
  • A 2012-es X-Faktor első helyezettje, Oláh Gergő a tehetségkutató előtt rendkívül szerén körülmények között élt a családjával. Amikor megérkezett a nyeremény első része, szeretteit egy bevásárlóközpontba vitte, ahol mindenki azt vehetett, amire vágyott.
  • Az első női győztes, Danics Dóra azt mondta:

Sajnos én nem voltam elég okos annak idején és nagyon sokat eltapsoltam ebből a pénzből, viszonylag rövid idő alatt

– magyarázta az énekesnő, aki karrierjére csak kevés pénzt fordított: inkább nyaralni ment a barátaival, akiket koncertekre és fesztiválokra is invitált, vagy egy gyönyörű lakást vett ki albérletnek.

  • A tehetségkutató első győztes duója, Rico és Claudia a nyeremény egy részét a kerekesszékes énekes gyógykezelésére költötték. A 2017-es győztesek a Seychelle-szigeteki utazásukat egy kedves barátjuknak ajándékozták.
  • A tehetségkutató legutóbbi, azaz 2019-es évadát a Balogújfaluról származó Ruszó Tibi nyerte meg, aki egy házat vett.