Első közös gyermekét várja Berki Krisztián és felesége, Berki Renáta, azaz Mazsi. A kislánynak a napokban kellett volna megszületnie, ám egyelőre még várat magára. 

A korábbi sportvezető felesége mindenképpen el szeretné kerülni a mesterséges indítást, ezért természetes módszereket próbálnak bevetni. A szülést egyébként majd élőben is közvetítik, de az online streamért, amely betekintést enged a szülőszobába, egy jelképes összeget is elkérnek: 1490 forintba kerül a jegy. A lehetőség megosztotta az internetezőket, a házaspárt nem kímélték a kommentelők.

Berki Mazsi, aki immáron mindenórás, az alábbi szülésindító praktikákat alkalmazza:

Köszönöm a sok üzenetet Nektek, még egyben vagyunk és »túl jól vagyunk«. Hamarosan forró fürdőt veszek, iszom a málnalevél teát, illetve betartjuk a szigorú 18+-os utasítást is. Holnap reggel pedig lépcsőzéssel folytatjuk majd, ha még mindig nem akar kibújni a kisasszony. Illetve természetgyógyászomhoz elmegyek egy utolsó akupunktúrás kezelésre... de érzem, hogy már nincs sok hátra a nagy találkozásig.

– olvasható a posztban.

Mazsi a követőitől is kapott néhány tippet. A hasonló helyzetben lévő anyukák azt ajánlották neki, hogy igyon tonicot, egyen hamburgert, ananászos pizzát, dinnyét, vagy valami csípőset. A lépcsőzés ugyanakkor szerintük többet árt, mint használ.