DSC1867

Színpadot csinálnak maguknak? Berkiék babája megszületett, ezt gondolják a szakértők az élőben közvetített szülésről

2021.11.04. 19:11

Frissítés: Mazsi vajúdni kezdett, az orvos a császározás mellett döntött. A Blikk beszámolója szerint éjfél után nem sokkal született meg a 3200 grammos Berki Emma. Lapunk egy szülész-nőgyógyászt is elért az élőben közvetített szülés kapcsán.

Frissítés: A streaming időközben elindult, úgy tűnik, a házaspár taxiba ült, és úton vannak a kórházba. A legkisebb Berki akár néhány órán belül világra jöhet. Az eseményeket vágatlanul mutatják majd. 

Terhességét eddig is dokumentálta a közösségi oldalain, a szülést pedig már élőben fogja közvetíteni Berki Renáta, azaz Mazsi. A korábbi sportvezető, Berki Krisztián és felesége szeretnék a lehető legrészletesebben megörökíteni életük egyik legfontosabb pillanatát.

A testkamera nem zavaró senkinek, vallja Berki Krisztián, aki nemrég a hot! magazinnak beszélt arról, párjával miért döntöttek úgy, hogy a vajúdás kezdetétől első közös gyermekük megszületéséig mindent megmutatnak követőiknek. Az egykori Fradi-vezér azt mondja, azért is ragaszkodik az élő közvetítéshez, mert a feleségének is nagy segítség volt, hogy várandóssága során szülési videókat nézhetett. Mazsi inkább a kendőzetlen igazságot szeretné megmutatni a szülésről, mivel úgy gondolja, a valóságot mindig megszépítik a filmekben.

A dolog persze igencsak megosztotta az internetezőket, főleg, hogy az online streamért, amely betekintést enged a szülőszobába, egy jelképes összeget is elkérnek: 1490 forintba kerül a jegy. Mivel a rosszindulatú kommentelők nem kímélték a házaspárt, kiváncsiak voltunk arra, hogy mit gondol Berkiék ötletéről egy szakember.

Egy gyermek születése alapvetően egy örömteli pillanat

– kezdte dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

Természetes dolog, hogy az ember meg szeretné osztani az örömét a közeli családtagokkal, rokonokkal, barátokkal. Itt most azt a kérdést kell feltenni elsősorban, hogy mi a célja ennek, mi állhat a háttérben. Miért csinál kirakatot a gyermek születéséből, van-e ebben önös cél. Mi a fontos: hogy párként megéljék ezt az intim és fontos pillanatot, vagy "színpadot" csináljanak ebből a helyzetből. Úgy tűnik, hogy ők valami oknál fogva pénzesítik ezt az életeseményt. Természetesen elfogadható, hogy egy celeb megoszt a rajongókkal élményeket. Ha nem akar ebből hasznot húzni – nem feltétlen anyagi dolgokra kell gondolni –, akkor inkább távol tartják a kíváncsi szempárokat az élet nagy eseményeitől. A mai celebek nagyon érzékenyek, nem lehet engedély nélkül írni róluk bármit, ennek ellenére szinte mindent megmutatnak az életükből. Ebben a tettben többféle haszon is rejlik, maga a hírnév is közrejátszik. Egy celeb sokszor attól fél, hogy könnyen süllyesztőbe kerül, ha nem "villant" valamit. Ez egy jó eszköz arra, hogy kitűnjenek a többi celeb közül. Túlzás volna azt mondani, hogy a szülés közvetítése egy trend lenne

– fejtette ki a Velvetnek a szakember.

Lapunk az élő közvetítés kapcsán dr. Bánhidy Ferenc szülész-nőgyógyászt is megkereste, aki elmondta, hogy időnként bizony előfordul, hogy a szülők filmre veszik a gyermekük születését.

Az ma már mindenkinek a szíve joga, hogy akar-e emléket erről a nagy pillanatról. Ha igen, abban az esetben az egészségügyi intézménynek és az ott dolgozóknak írásos beleegyezést kell adniuk arról, hogy a pár filmre vehesse a történéseket. Egy páciensem nekem is volt, akinek mindhárom szülését videóra vette a férje, ők saját használatra tették el a felvételt, amelyen én, orvosként nem szerepeltem. A szülés menetét alapvetően nem zavarja a kamera, de nem tudom, mit vált ki az emberekben, mikor ismét megnézik a felvételt. Talán úgy érzik, ismét anyává, apává válnak, ha újra megtekintik. Nem török pálcát senkinek a feje felett

 magyarázta a szülész-nőgyógyász, aki hozzátette:

Egy szülést sok szempontból le lehet forgatni. Az orvos szemszögéből, aki levezeti, vagy az apáéból, aki nem a női nemi szervet látja, hanem a párja szemével, annak hasa irányából figyeli a dolgokat, és nézi meg szerelme küzdelmét. Nem mindegy az sem, hogy ez a felvétel hogyan mutatja be a szülést. Elenyésző azoknak a filmeknek a száma, amelyekben valóban bemutatják a folyamatot, amelyekben látszik a hüvelyből kigördülő gyermek. Fel sem merül bennem, hogy ezzel az élő közvetítéssel rosszat akarnának tenni. Ha nekünk, orvosoknak nem kell szerepelni, és a szülés levezetését nem befolyásolja a kamera, valamint meg tudom védeni a szülő nőt és az újszülöttet, akkor nem tudok kivetnivalót mondani. Úgy élik meg ezt a pillanatot, ahogy akarják

 fogalmazott a dr. Bánhidy Ferenc. Egyébként nem titok, hogy Berki Krisztián első gyermeke, Natasa Zselyke azon a klinikán született, ahol a szakember is dolgozik.

Ön nézi az élő közvetítést a legkisebb Berki születéséről?