Kiugróan magas összeget, akár kéthavi jövedelmét is elkölti karácsonykor Schobert Norbi. A fitneszguru, aki a Konyhafőnök VIP című gasztrorealityben is bizonyít, elárulta, ünnepi kiadásai milliókra rúgnak.

Kemény összeg. Nem tudom. De szerintem milliós összeg, mert ha azt nézzük, hogy hány embernek veszek ajándékot, meg a dekoráció, a ház, a karácsonyfa meg az összes többi – azt gondolom, hogy szerintem karácsony környékén egy átlagos ember a kéthavi jövedelmét elkölti, én is elköltöm

– magyarázta a Fókusz riportjában Schobert, aki a rokonság mellett az alkalmazottait is meglepi. Feleségének adta az eddigi legdrágább karácsonyi ajándékot: Rubint Rékának egy több milliós órát adott tíz évvel ezelőtt, amikor a vele született szívbetegséggel kórházban volt.

Három gyermekét – Larát, Norbikát és Zalánt – azonban igyekszik nem elkényeztetni.

Mindent nem veszek meg a gyerekeimnek, pont azért, – pedig megvehetném – mert a dolgokat azt maguktól kell elérni. Például, ha elutazunk egy távoli táborba külföldre, akkor nem viszem őket elsőosztályú ülésen. Még akkor sem, ha mi úgy utazunk a Rékával. Egyszerűen azért nem, mert egy gyerek ne szülessen be abba, hogy ő elsőosztályon utazik. Nem. Szépen élje meg a pillanatot, és nem kapnak a gyerekeim semmilyen drága dolgot. Kocsit sem veszek nekik. Meg kell maguknak keresni a pénzt rá

– emelte ki a fitneszedző, s bár a karácsonyi költekezésben élen jár, próbálja nem számolgatni, mennyit költ, mert saját maga is megrökönyödik a dolgon.

Ön szerint kell óriási és drága ajándékdömping az ünnepekkor?