Az énekes örömmel emlékszik vissza azokra az időkre, amikor a Veszprém színeiben kézilabdázott, ifiként.
Az előadó útja végül a zene világába vezetett, ám a kézilabda iránti szenvedélye a mai napig kitart.
Veszprémiként szinte genetikailag kódolva vagyunk a kézilabdára, így nálam sem volt kérdés, hogy ezt a sportot választom. Nem is bántam meg, maga a sport, de különösen a kézilabda az egyik legjobb személyiségfejlesztő. Itt tanultam meg igazán csapatban gondolkodni, felelősséget vállalni másokért. Ennek sok hasznát veszem a mai napig, hiszen éppúgy felelős vagyok másokért, csak nem egy kézicsapatban, hanem a zenekaromban.
– árulta el az énekes, aki számtalan sérülést begyűjtött élsportolóként.
Kapus voltam, köztudott, hogy ez a poszt rengeteg sérüléssel jár. Kaptam is belőlük rendesen, de a pályán az ember ezeket fel se fogja. Persze később éreztem, hogy fáj itt és ott is, de ehhez hozzá lehet szokni. Ezt a hozzáállást a mai napig vallom, jöhet bármilyen pofon, fájhat, de csak előre megyek.
– mondta Vastag, akinek élsportolói karrierje saját döntése miatt ért véget.
Mindig megőriztem az őszinte, objektív rálátásom a dolgokra, így beláttam, hogy nem vagyok kiemelkedően jó. A zenélést mindvégig vittem a kézilabda mellett is, éreztem, hogy ez lesz az én utam, ezért a kézis élsportnak fájó szívvel búcsút intettem. Jónéhány kézissel baráti viszonyban maradtunk és mivel rajongok ezért a sportért, amikor csak tudom megnézem a mérkőzéseket. Erre gyakran csak a TV-ben van lehetőségem, de ha tehetem, kimegyek a meccsekre. Azt a szurkolói hangulatot és adrenalin bombát, amit egy meccsen való szurkolás ad, szinte semmi sem tudja felülírni. Fantasztikus dolog újra és újra átélni.
– tette hozzá a zenész.