Ruszó Tibi nevét egy csapásra megismerte az ország, amikor a 2019-es X-Faktor előválogatóján először megcsillogtatta énektudását. A balogújfalui énekes nem csupán tehetségével, de szerénységével is a nézők szívébe lopta magát, és minden bizonnyal sokakban mély nyomot hagyott az is, amikor a tehetségkutató elődöntőjében Kökény Attilával énekelte el a Nincs semmi másom című dalt. De mi a helyzet most a fiatal énekessel? 

Az X-Faktor kilencedik szériájának nyertese az utóbbi időben eltűnt a képernyőkről, ám az énekléssel nem hagyott fel. A 18 éves zenész a Facebookon tudatta rajongóival, hogy hamarosan turnéra indul. 

Az X-Faktorban aratott győzelme után nem sokkal a Bumm.sk-nak azt nyilatkozta, nagyon sok mindenben megváltozott az élete a tehetségkutató miatt. A napjai húzósabbak lettek, de a családja már jobb körülmények között élhet. A rajongók mindig megtalálják, a koronavírus előtti időszakban volt, hogy egy nap öt helyen lépett fel.

Jövőbeli elképzeléseiről azt mondta, sok klipet tervez és saját nagykoncertre is vágyik, ám a koronavírus-járvány miatt egy ideig kénytelen volt az x-faktoros nyereményéből élni. 

Anyagilag is nehezen érint minket a helyzet, teljesen kiesett a fellépésekből származó bevételem, így az X-Faktoros nyereménypénzből élünk, amit ugye házvásárlásra szántam

– emelte ki a Blikknek korábban az énekes, aki aztán az RTL Klub Reggeli című műsorában árulta el, hogy végül a szlovákiai Gömörfügén sikerült ingatlant vásárolnia.

Nagyon rosszkor jött a vírus, mert pont akkor indult volna a koncertezés. Örültem, hogy tudok egy kis pénzt keresni és támogathatom a családomat. Nagy álmunk volt egy nagyobb ház, ahol már a víz is be van vezetve, mindenkinek jut saját szoba. Szépen gyűjtögettük a pénzt, végül sajnos nem gyűlt össze annyi, amennyit szerettünk volna, így hozzá kellett nyúlni az x-faktoros nyereményhez. 12 milliót kaptam akkor, abból már egy forint sincs, de nem bánom, mert a legjobb helyre került, valóra váltottam a családom álmát

– fogalmazott a Blikknek Ruszó, akinek nem ez volt az egyetlen nagy változás az életében. Kétéves kapcsolata szerelmével, Ruzsenkával, tavaly tavasszal futott zátonyra. Mint mondta, nagyon csúnyán összevesztek.

Összesen két évig voltunk együtt. Ő az a lány, akivel már az X-Faktor előtt is szerettük egymást, csak akkor még nagyon csajozós voltam, meg is csaltam őt. Később azonban nagyon megszerettem, és ezúttal nem is másik lány miatt lett vége, hiszen megváltoztam miatta, már egyáltalán nem vagyok olyan, mint régen

– szögezte le a lapnak Ruszó, akinek több videóklipje is megjelent: a Túl az álmokon még 2019-ben, a Te vagy az egyetlen című dala 2020 júniusában, a Most jó tavaly áprilisban, a Ne játssz a szívemmel pedig tavaly novemberben.

Ruszó Tibi a tervei szerint Budapesten folytatja tovább a pályafutását.

A testvéremmel bérelek majd lakást, terveim szerint a belvárosban vagy Zuglóban. Fontos szempont, hogy a menedzseremhez közel legyek, hogy gördülékenyen menjen a munka. Eddig nem nagyon volt rá szükségem, hogy például mossak magamra, de szeretném megtanulni, és azt gondolom, egy férfinak is el kell tudnia végeznie ezeket a munkákat, akárcsak egy nőnek

– mondta korábban a Borsnak az énekes, aki egy új kapcsolatra is késznek érzi magát. Elmondása szerint egy olyan feleségre vágyik, mint amilyen az édesanyja: családcentrikus és törődő. Most azonban karrierje az első az énekes számára.

A Facebookon egy igazi nosztalgia-videóval jelentkezett nemrég, amely egy fellépésre tartó úton készült.

Ön figyelemmel kíséri majd az X-Faktor következő szériáját?