kökény-attila-cov

Kökény Attila: "Nincs éjszakai bulizás, nem iszom, nem dohányzom"

2022.02.24. 13:53 Módosítva: 2022.02.24. 13:53

Az énekes nem tagadja, hogy imádta az éjszakai bulikat, azonban egy éve komoly döntést hozott: felhagyott a hajnalig tartó mulatozással és minden káros szenvedélyével.

A Megasztárnak köszönhetően egy ország ismerte meg Kökény Attilát, aki 2010-ben bezsebelte a legjobb férfi hangnak járó elismerést. Az énekes zenei karrierje azóta is szárnyal, amit korábban igencsak kiélvezett.

Nagy bulihuligán voltam, imádtam az éjszakai életet, ami a koncertezéssel jár. Amikor megjelentem valahol, már készítették is ki az italt, mert tudták, hogy ebből buli lesz. Szerettem szórakozni, a barátokkal lenni, éjszakázni, de ennek vége.

– mondta a 100.3 Rádió Dikh-en az énekes, aki egy éve felhagyott minden szenvedélyével.

A jóisten mindig is ott volt a szívemben, de egy éve újra bekopogtatott én pedig ennek hatására változtattam. Nincs éjszakai bulizás, nem iszom, nem dohányzom és sokkal, de sokkal jobban érzem így magam.

– vallotta be az énekes, aki nagyon hálás, hogy felesége mindig mellette áll.

Ha ő nincs, biztos, hogy nem tartanék itt, ahol most. Felnevelt három gyereket úgy, hogy közben én koncertről koncertre siettem. Mindig, mindent intézett a háttérben és ezt nem tudom neki eléggé meghálálni.

– tette hozzá Kökény Attila, aki egy új zenekari felállásban folytatja zenei pályáját.

Szívügyem lett a kávéházi cigányzene megőrzése. Összeállt egy új formáció, amely ennek a zenei hagyatéknak az alapjaira épül. A 20-as, 30-as, 40-es, 50-es évek kávéházi cigányzenéi mentén készítettük el a dalainkat, amelyeket alig várunk, hogy a nagyközönségnek is megmutathassunk.

– árulta el a Zsá Shéj két műsorvezetőjének, Minzari Alexandrának és Nagy Melanie-nak Kökény Attila.