Nem gyötri magát állandó sportolással és nem is tart szigorú diétát Majoros Hajnalka, aki így is kirobbanó formának örvend. Az egykori playmate szerencsés genetikával lett megáldva, mindig is különösebb erőfeszítés nélkül volt jó alakja, ám azt mondja, az idő múlása ennek ellenére is látszik rajta.

Kiemelte,  sport helyett táplálkozással igyekszik "karbantartani" magát. Az elmúlt egy évben sokkal kevesebb húst fogyasztott, ami testileg és lelkileg is hatással van rá.

Húskészítményeket továbbra is eszem, és olyan húsételeket is fogyasztok, amelyeknél a fűszerezés elnyomja a jellegzetes húsízt. Azokat is csak azért, mert a megszokás nagy úr. Amióta változtattam az étrendemen, kevésbé puffad a hasam, de nagyon oda kell figyelnem arra, mit eszem, mert beleestem abba a hibába, hogy tésztát tésztával ettem. Ma már jóval változatosabban étkezem. Reggelire viszont mindig tojást eszem, amit minden formában imádok. Ezután háromóránként jöhet egy étkezés – naponta ötször , igazi csecsemő vagyok. Fontos, hogy olyasmit válasszak ilyenkor, ami hosszú időre eltelít, máskülönben még ennél is gyakrabban megéheznék. Sőt rosszul lennék, leesne a vércukorszintem, elájulnék

– jelentette ki a Story magazinnak adott interjújában Hajni, hozzátéve: kivizsgáltatta magát, és nem cukorbeteg. Cukros üdítőket nem fogyaszt, inkább a natúr zöldség- és gyümölcsleveket szereti, emellett napi 1-2 liter vizet iszik. Általában valami könnyed mozgásformát választ, például gyorsgyaloglást, de nem edz minden nap.

Úgy véli, fizikumát az alapozta meg, hogy hét évig jazzbalettozott és versenyszerűen atletizált. Elmondása szerint emiatt tudja gyorsan formába hozni magát.

Az is kiderült, hogy magassarkú és smink nélkül érzi a legjobban magát, natúr szelfiket pedig a közösségi oldalán is gyakran közzétesz. Korábban úgy fogalmazott, hogy az Instagram-oldalán is azért követik olyan sokan, mert önmagát adja a platformon. 

Önazonos vagyok. Semmiféle mű dolog nincs ebben az egészben. Én azt teszem ki, amit ki szeretnék rakni magamról. Az a valami, amit kirakok magamról, teljes mértékben én vagyok, és mi vagyunk, a mi családunk

– szögezte le a Mondd el Tatár Csillának című műsor korábbi adásában Hajni, akit férje, Majoros Péter, azaz Majka smink nélkül talál a legszebbnek.