Nehezen barátkozott meg „új” arcával, ám már nem kesereg a történtek miatt Sáfrány Emese, aki úgy véli, minden okkal történik. A légtornász tavaly novemberben szenvedett súlyos balesetet otthonában: éppen egy égőt szeretett volna kicserélni, amikor leesett az ágyról. Az asztal sarka felszakította az állát, az izmot is össze kellett varrni – ennek nyomát sokáig viselni fogja.

Úgy mesélte, a sok vérvesztés miatt többször elájult. 

Konkrétan emlékszem arra a pillanatra, amikor magamhoz tértem az ájulásból és odanyúltam az arcomhoz, hogy valami nem oké és éreztem egy hatalmas mélyedést. A párom mondta, hogy nehogy megnézd, nehogy megnézd! Akkor kezdett el tudatosulni bennem, hogy az arcom most elcsúfult vagy történt vele egy olyan dolog, amit biztos, hogy nehezen fogok feldolgozni

– magyarázta a TV2 Tények című műsorának riportjában a légtornász, aki az izom összevarrását követően egy darabig sem beszélni, sem enni nem tudott.

Azt is elárulta, hogy nem kesereg, ha kirobbanó formának örvendő nőket lát az Instagramon.

Én például rengeteg jó csajt követek, és imádom is őket követni. Engem motivál az, hogy látom, hogy szépek. De ettől nem érzem magam rosszabbul 

– jelentette ki az egygyermekes anyuka, hozzátéve, szerinte nincsen azzal probléma, ha az ember a jobb megjelenésre törekszik. Kiemelte: ostorozni azonban nem szabad magunkat.

A légtornász a sminket és a szépészeti beavatkozásokat sem veti meg. Neki is vannak mélypontjai, ám ezeken hamar át tud lendülni. 

Sokszor kellett arra gondolnom, hogy ez most így megtörtént, már nem lehet visszafordítani, minden úgy történik, ahogy lennie kell. Ebből is biztos, hogy rengeteg dolgot kell megtanulnom – még mondjuk keresgélem, hogy pontosan mik ezek. A legfontosabb az, hogy a párom megerősített abban, hogy számára így is szép vagyok

– mondta Emese, aki nem viselte nehezen, hogy várandóssága során teljesen megváltozott a teste. Mint mondja, néha még hiányolja is azt az időszakot.