Március 15-én ismét A Szavak Forradalma című  Red Bull Pilvaker album é lesz a főszerep. Az együttes, amely ebben a formában most utoljára látható színpadon, egy minden eddiginél grandiózusabb műsorral készül. Lábas Viki énekesnő a Velvetnek többek között arról is beszélt, miért fontos, hogy a magyar költők művei a jövőben is eljussanak a fiatalokhoz.

Hogyan „írnád” le az elmúlt éveket?

Hatalmas élmény, hogy ennek a csapatnak a részese lehettem. Elképesztő, hogy a VAM-ból az Erkel Színházon át eljutottunk a Papp László Budapest Sportarénáig, ahol szintén telt ház várt ránk.

A rap és a hiphop műfaja közel áll a mai generációhoz, a Red Bull Pilvaker előtt pedig nem született olyan popkulturális, összművészeti, március 15-i műsor, ami nemcsak könnyen emészthető, de általa a gyerekek is megszólíthatók.

Több dal is bekerült általános iskolás tankönyvekbe, a tanárok használják őket tananyag kiegészítésként.

Te hogyan állsz a versekhez?

Gimnazistaként rockzenekarom volt, akkor még eszembe sem jutott, hogy egyszer verseket fogok feldolgozni. Későn érő típus vagyok, így az irodalom is csak felnőtt koromban lépett az életembe. Ma már a Margaret Island dalszövegeibe is segítek, ha kell, örömmel nyúlok egy-egy verseskötethez inspirációért.

Kaptál olyan visszajelzéseket, hogy valaki például a Red Bull Pilvaker miatt kezdett el érdeklődni a költészet iránt?

Ezt az egészet akár missziónak is nevezhetjük. Elmentünk egyetemistákhoz, voltunk gimnáziumokban zenélni, hogy ezzel is népszerűsítsük a magyar költészetet. Margaret Island koncerteken beszéltem pár olyan tizenéves rajongóval, akik a Pilvaker miatt szerettek meg verseket olvasni. 10 évet megélt ez a projekt, sajnálom, hogy most véget ér.

Miért tartod fontosnak, hogy a versek az életünk részei legyenek?

Bár nem kortárs költők műveit dolgozzuk fel, azt gondolom, az ő munkájuk népszerűsítése is ugyanolyan fontos, mint a régmúlt költőié. Vannak örök igazságok, amelyeket nem lehet letagadni. Nem egy mű szól háborúkról, járványokról, melyek sajnos most is aktuálisak. A versek lelki táplálékként szolgálnak, szebbé teszik a mindennapjainkat, a zene mellett segítenek kicsit kikapcsolódni a hétköznapi nehézségekből.

Mik a terveid 2022-re?

Tavaly szeptemberben megjelent a negyedik nagylemezünk, március 12-től pedig klubturnéra indulunk több vidéki állomással. A nyarat pedig, ha minden jól megy, végigfesztiválozzuk! 

Honnan indult?

A Red Bull Pilvaker 2012-ben született azzal a szándékkal, hogy a maga eszközeivel tisztelegjen a hősök előtt és közelebb hozza a mai szóforradalmárokat a ’48-as költőkhöz. Az előadói és alkotócsapat azóta igazi családdá vált, a rendezvény pedig tíz év alatt összesen több mint 40 magyar irodalmi klasszikust dolgozott fel.