10-glamour 2018-180301-A40A9638

Wossala Rozina: „Az alkohol normális velejárója volt az életemnek"

2022.03.14. 19:08

Az étteremtulajdonos fenekestől felforgatta az életét. Ennek hatására fittebb, mint valaha.

Wossala Rozina három éve egy Costa Ricában töltött, tisztítókúrával felérő nyaralásról kipihentebben érkezett haza, mint amilyen állapotban addig valaha is volt. Akkor valami megváltozott: a következő egy év az önmegtartóztatásról szólt, amit azóta is tart.

Reggel ébredés után iszom egy préselt levet, amit magam készítek egy szuper kis juicer segítségével. Ebben van zeller, gyömbér, alma és citrom, majd nagyjából 10 óra körül reggelizek. Sokszor tojásos ételt készítek rengeteg zöldséggel. A második, ha úgy tetszik a fő étkezésemet pedig délután 5, de legkésőbb 6 óra körül fogyasztom el, ami legtöbbször leves, vagy saláta

–  kezdte a Konyhafőnök egykori versenyzője, majd későbbi zsűritagja. Hozzátette: hetente kétszer fogyaszt halat, havonta egyszer pedig csirke, vagy valamilyen vad hús kerül a tányérjára.

A tizenhat éves kora óta vendéglátásban dolgozó gasztro vállalkozó az alkohollal is új szintre helyezte a kapcsolatát, hiszen ez a szakma olyan, mint a színészet: előadás után jár egy-két pohár.

Nekem az alkohol annyira normális velejárója volt az életemnek, hogy nem is vettem észre, hogy az mennyire nem normális. Ezen pedig változtattam

– jelentette ki Rozina, aki teljes önmegtartóztatást ugyanakkor nem fogadott, mint mondta: nem híve annak, hogy erőszakot kövessen el magán.

Nem szerettem volna úgy élni az életem, hogy feszültség van az alkohol, vagy akár a hús és köztem

– mondta többek között a Runner's World interjújában.