Magyar idő szerint hétfő hajnalban sor került az év egyik legrangosabb eseményére, a 94. alkalommal megrendezett Oscar-gálára, ahová a meghívott sztárvendégek szokásukhoz híven különlegesebbnél különlegesebb ruhakölteményekben érkeztek meg. A filmművészeti elismeréseket a Los Angeles-i Dolby Színházban adták át, Hollywood krémje pedig ezúttal is kitett magáért. Lapozzon!
Fotó: Gettty Images
Jessica Chastaint a legjobb női főszereplő kategóriában díjazták a Tammy Faye szemei című filmben nyújtott alakításáért.
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary
Vanessa Hudgens egy fekete estélyiben jelent meg a gálán.
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary
Will Smith káromkodva pofozta fel a színpadon Chris Rockot. A legjobb férfi színész díjának átvételekor bocsánatot kért az eset miatt, de csak a filmakadémiától és a többi jelölttársától, Chris Rocktól nem. Rock egyébként Smith feleségéről, Jadáról mondott egy viccet - annak hajhullásával kapcsolatban -, ami felbőszítette a színészt.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Lily James szintén díjat adott át a gálán.
Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary
Jamie Dornan a Belfast című film miatt volt hivatalos az eseményre, mely a legjobb eredeti forgatókönyv díját nyerte el.
Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary
Jamie Lee Curtis díjat adott át az eseményen.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Tati Gabrielle választása egy selyem ruhára esett.
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary
Diane Warren, a Four Good Days című filmben elhangzott "Somehow You Do" című számért a legjobb eredeti dal kategóriában jelölték.
Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary
Naomi Scott felkonferálóként vett részt a ceremónián.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Jason Momoa is aranyszobrot nyújtott át a színpadon.
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary
Kodi Smit-McPhee a legjobb férfi mellékszereplők egy jelöltje volt. A kutya karmai közt című filmben szerepelt.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Ciarán Hindset szintén a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra jelölték a Belfast című filmben nyújtott szerepléséért.
Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary
Heidi Klum madártollakkal a karján, egy miniruhában érkezett a díjátadóra.
Fotó: Leon Bennett / Getty Images Hungary
Jesse Plemons és Kirsten Dunst. Mindkettejüket a legjobb mellékszereplő kategóriában jelölték.
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary
Ariana DeBose nyerte végül a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat a West Side Story című filmben nyújtott alakításáért. A műsorban ezt a szobrot nyújtották át először.
Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary
Caitlyn Jenner egy térdig érő szoknyába bújt.
Fotó: Leon Bennett / Getty Images Hungary
Colton Haynes kesztyűt is húzott.
Fotó: Leon Bennett / Getty Images Hungary
Sharon Osbourne ebben a szettben pózolt a kameráknak.
Fotó: Leon Bennett / Getty Images Hungary
Judi Dench-et a legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölték a Belfast című filmben nyújtott alakításáért.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Andrew Garfield-ot a legjobb férfi főszereplőnek járó díjra jelölték a Tick, Tick … Boom! című Netflix-filmben letett munkájáért.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Benedict Cumberbatchot szintén a legjobb férfi főszereplő kategóriában jelölték, őt A kutya karmai közt című filmben láthattuk. Az eseményre feleségével, Sophie Hunterrel érkezett.
Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary
Donatella Versace pirosban.
Fotó: Leon Bennett / Getty Images Hungary
Ed Harris Az elveszett lány című filmben is feltűnt, melynek két szereplőjét is díjra jelölték.
Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary
Lady Gaga és Elton John férje, David Furnish
Fotó: Leon Bennett / Getty Images Hungary
Balról Eugenio Derbez, Troy Kotsur, Marlee Matlin, Sian Heder, Amy Forsyth és Daniel Durant.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Troy Kutsor, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díj győztese.
Fotó: Neilson Barnard / Getty Images Hungary
Kourtney Kardashian és párja, Travis Barker sem hagyta ki a ceremóniát.
Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary
Sir Anthony Hopkins adta át a legjobb női főszereplőnek járó díjat.
Fotó: Momodu Mansaray / Getty Images Hungary
J. K. Simmons így érkezett a díjátadóra.
Fotó: Momodu Mansaray / Getty Images Hungary
Uma Thurman visszafogottra vette a figurát.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Kristen Stewart végül nem vehette át a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, de korábban azt is nyilatkozta, hogy a jelölés sem hatotta meg.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Tony Hawk néhány hete súlyos sérülést szenvedett, mégis megjelent az Oscar-gálán.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Billie Eilisha a Bond-főcímdalért kapta meg az elismerést.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Penélope Cruzt a legjobb női főszereplő kategóriában a Parallel Mothers című filmjében nyújtott alakításáért jelölték.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Íme, Jake Gyllenhaal Oscar-gálás megjelenése is.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Jennifer Garner pirosban tündökölt. Elliot Page-vel és J.K. Simmonsszal a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díjat nyújtotta át.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Samuel L. Jackson a legjobb színész kategóriáját vezette fel.
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary
Queen Latifah sárga estélyiben lépett a vörös szőnyegre.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Elliot Page ebben a szettben mosolygott a fotósoknak.
Fotó: Mike Coppola / Getty Images Hungary
Ashton Kutcher és Mila Kunis hosszú idő után jelent meg újra a vörös szőnyegen.
Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary
Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában. Patrice Vermette látványtervezővel együtt nyertek.
Fotó: Neilson Barnard / Getty Images Hungary
Sofia Carson feketében mutatkozott.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Jessie Buckley egy pezsgő színű estélyit öltött magára.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Jada Pinkett Smith egy Jean Paul Gaultier Haute Couture kreációt viselt.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Serena Williams választása egy dekoltázshangsúlyos ruhára esett.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Zoe Kravitz egy bájos, masnis ruhakölteménybe bújt.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Shawn Mendes szerint a csokornyakkendő a tökéletes választás.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary
Lapozgatónkat ezzel a Javier Bardemről készült felvétellel zárjuk, akit az Az élet Ricardóéknál című filmben nyújtott alakításáért jelöltek aranyszoborra. Viszlát!
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary