radics-gigi-cover

Radics Gigi: „Diszkalkuliás vagyok”

2022.04.05. 17:55

Radics Gigi volt a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorának legutóbbi vendége. Az énekesnő mesélt karrierje alakulásáról, gyermekéről és párjáról is, emellett egy titkot is elárult, melyről eddig még nem mesélt. 

A híresség, aki először arról beszélt, hogy nagyon fiatalon kezdett el a zenéléssel foglalkozni, azt mondja, kislánya, Bella már most nagyon muzikális. Ha esetleg követné a zenei pályán, nagyon aggódna érte, de mindenben támogatná. 

Nem akarod belesodorni a gyerekedet abba a világba, ami néha eléggé piszkos tud lenni, nagyon félteném őt, de ha tényleg szeretné, akkor támogatnám benne

– válaszolta az énekesnő, aki arról is említést tett, hogy várandósan annyira megbántotta egy gonosz komment, hogy el is sírta magát.

A Megasztár korábbi győztese azt is kifejtette, mit ért azon, hogy ez a világ „piszkos”.

Eleve meg kell küzdeni azzal, hogy a származásomat nézve megkérdőjeleznek bizonyos emberek. Ezzel alapvetően nem szoktam foglalkozni, csak azt érzem, hogy az elmúlt időszakban ez sokkal erősebb, mint anno. Most a közösségi médiában erősen részt tudnak venni azok is, akik otthon ülnek és unatkoznak... Rengeteg mindennel tudnak bántani, nem csak a zenét illetően, az tényleg nem érdekel, ha azt mondják, hogy most nem annyira jó ez a dal, mondják csak el a véleményüket, nem mindenkinek tetszhet, amit csinálok, De amikor a személyemet kérdőjelezik meg, úgy, hogy nem is ismernek, és ocsmányságokat írnak, vagy amikor a gyermekemről írnak olyan dolgokat amik felháborítóak, vagy amikor a várandósságomról, az más. Egyetlen egyszer tudtam sírva fakadni egy komment miatt, az a várandósságom alatt volt, annyira ocsmány volt

– magyarázta Gigi, aki egy titkot is elárult magáról.

Papírom is van róla, diszkalkuliás vagyok, de a pénzt azt meg tudom számolni

– mondta nevetve, majd a kapcsolatáról is mesélt Palikéknak.

Ez eddigi leginspiratívabb kapcsolatom. Azelőtt is művész emberekkel barátkoztam, de ő az, aki tényleg úgy tud motiválni a karrieremet tekintve, hogy menjek előre. Nyilván az embernek voltak olyan kapcsolatai a múltból, akik inkább lenyomják őt, mint felhúzzák. Nekem is volt ilyen, és ez nagyon jó, pozitív dolog, hogy ő nem ilyen, hanem az ellentétje, és egymást tudjuk felfelé húzni

– árulta el az előadó