A mai hírösszefoglalóban is érdekes híreket olvashat hazánk ismert embereiről.

  • Solti Ádámról nemrég kiderült, hogy éveken át szeretőt tartott, a nő pedig gyereket szült neki, Solti akarata ellenére. A híresség után most a másik fél, a szeretői viszonyban lévő nő beszélt kettejük kapcsolatáról.

Köszönöm és megértem a média érdeklődését, de a kisfiam létezése óta egyszer sem fordultam a sajtóhoz, sosem volt vágyam szerepelni, és ezután sem tervezem. Érthetetlen számomra, hogy Ádám miért érezte szükségét annak, hogy ezzel a személyes ügyével a sajtóhoz forduljon. Az általa elmesélt történetet más szemszögből ismerem, azt én nem kívánom a nyilvánossággal megosztani. Valóban született egy közös gyermekünk, akit egyedül vállaltam. Édesanyámtól és a teljes családomtól a kezdetektől fogva sok segítséget kapva, szeretetben és biztonságban nevelem őt. A kisfiam egy barátságos, kedves, nyitott, boldog teremtmény, és mindent megteszek, hogy ez így is maradjon

– mondta a Blikknek, majd arra az állításra is reagált, miszerint a színész és ügyvédje nem érti, a nő miért fordult bírósághoz.

Ádám megkeresésével egyedüli célom a gyermekem családi jogállásának tisztázása volt, hogy ne úgy nőjön fel, hogy „félig senkié”! Nem kértem gyerektartást, és azt sem, hogy a nevére vegye. Nem kommentálom számomra megdöbbentő és megalázó megnyilvánulásait. Nem értem a celebek, influenszerek világát, amitől távol is akarok maradni. Arra kérem, tartsák tiszteletben a magánéletünket, ezzel a témával kapcsolatban ez volt az egyetlen nyilatkozatom

– fogalmazott.

  • Berki Krisztián néhány nappal a halála előtt adta utolsó interjúját a Hot! magazinnak, melyből a lap most közölt részleteket. A híresség megtörten nyilatkozott az életéről.

Megborultam akkor is, amikor a büntetőfékezésem miatt a lányom, Nati megkérdezte: 'Apa, ugye, nem mész börtönbe?' Akkor mélyen magamba zuhantam, és rossz volt megélni, hogy férfiként nem gyengülhetek el, nem lehetek depressziós, nem eshet rosszul semmi!

– fogalmazott korábban Krisztián, majd elmondta: úgy érzi, képtelen volt felnőni, és rengeteg teher nyomja a vállát.

Már soha nem lehetek gyerek, mert mindent nekem kell megoldanom, miközben gyermeklelkű csávó vagyok, és sokszor azt érzem, itthon szeretnék néha az lenni, játszani és pihenni.

  • Berki Krisztián feleségéről, Berki Mazsiról az ismert halottlátó, Kiss Kató irodája előtt készültek fotók. A Blikk felkereste a médiumot, aki azt állítja: neki már szombaton megjelent Berki Krisztián, egy nappal a halála után.

Minél frissebb a haláleset, annál nagyobb a megjelenő lélek intenzitása. Úgy éreztem, ­Krisztián segítséget kért tőlem a halála után egy nappal, konkrétan adta a tudtomra a dolgokat, a ­kérdéseit. Ezeket nyomatékosította is különféle energiákkal, például felkapcsolódott a lámpa és zörgéseket is lehetett hallani

– mondta Kiss Kató.

  • Demcsák Zsuzsa az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban törékenynek látta Berkit, sőt, azt gondolja, már akkor sütött róla a szeretetlenség. 

Micsoda belső feszültség az, ha tényleg ez volt! Nem gondolom, hogy nagyon üres, önfejű, számító, érzéketlen ember volt. Biztosan nem. Ez a drámai ebben. A Hajdú Petinek a műsorában sütött róla a szeretetlenség. Mindenki porcikája kívánta azt, hogy szeretve legyen. Ahogy azt talán csak gyerekkorunkban tapasztaljuk, és azzal az értékkel megyünk tovább az életben

– mondta Demcsák a LifeTV reggeli műsorában. 

  • Gáspár Evelin és párja új lakásba költöztek, meg is mutatták a konyhájukat.
  • Májustól újabb fiatal műsorvezető csatlakozik az ATV csapatához: Stohl Luca a csatorna új híradós műsorvezetője Nemes Anna és Gajdos Tamás mellett. Stohl május 13-tól látható az ATV Híradójában.
  • Hosszú Katinka megmutatta, hogyan randiznak a vőlegényével: bajai halászlé a Duna-parton, majd csók a naplementében.