Az énekes-rapper Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorában beszélt karrierről, életről, házasságról, és a múltbeli érzésekről.

ByeAlex szerint az emberek nagy része unalmas munkát végez, amit nem szeret, és kevés az idejük, melyet magukra szánhatnak. Ő élvezi, amit csinál, de biztos benne, hogy 50 évesen már nem akar színpadon állni, és az örök élet sem foglalkoztatja.

A tököm akar sokáig élni. Én nem akarok. Meg akarok maradni addig, amíg lehet egy friss, egészséges, jóképű csávónak, aki zenél. És ha nem ezt látom a tükörben, akkor kakukk, halál, nem akarok tovább élni

– mondta többek között az énekes, majd kitért arra is, hogy bár többször próbálta, rajta sosem segítettek a pszichológusok, a párterápiát viszont jó bulinak tartja.

Diagnosztizáltak már engem ilyen hülye mentális baromságokkal is. Mindig jókat röhögtem rajta. Egy pszichológus egyszer azt mondta, hogy van bennem egy enyhe szociopatizmus, de hogy ettől nem kell megijedni, ez nem azt jelenti, hogy embereket fogok ölni. Mondom, tudom, hogy mit jelent, de én írtam az Az Én Rózsám című dalt, úgyhogy nem vagyok az

– emlékezett vissza az X-Faktor egyik mentora, melyet a 24.hu szemlézett