Nemrég teljesen kiborult és az országot a háta mögött hagyva Horvátországba utazott pihenni Tóth Andi. Az énekesnőnek úgy tűnik, jót tett a tengerpart, bevallása szerint ugyanis túl van a depresszión.

Ahogy azt korábban a Velvet is megírta, Tóth Andi három nappal ezelőtt egy rövid üzenetben tudatta rajongóival, hogy koncertsorozata végéhez érve egy időre pihenni indul, ugyanis nehéz időszakot tudhat maga mögött. Az X-Faktor ötödik szériájának győztese akkor úgy fogalmazott: 

Nehéz időszakomban vagyok, amit az utolsó pár napban jobban is kimutattam nektek, mint szoktam. Tudom, hogy „senkinek nem dolga” és nem is vártam semmit, de őszintén jól esett a rengeteg pozitív üzenet. Mindet el is olvastam. The queen will come back

– nyugtatta meg a követőket Tóth, hogy állapota ellenére hamarosan visszatér. Legújabb posztjából pedig úgy tűnik, nem kellett sokáig várni, hogy ismét magára találjon: tegnap már egy falatnyi fekete bikiniben posztolt képet, a mai fotóhoz pedig egy apró fehér darabot választott.

Mi több, egy 24 óráig elérhető Insta-sztorit is megosztott, amelyben boldogan közölte, hogy már jobban érzi magát, mint fogalmazott: 

Már nem is vagyok depressziós.